„A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok,
akik egy hazában élnek. De ezt olyan nehezen értik meg az emberek.”
(Wass Albert)
1848 márciusának fiataljai tudták mindezt. Cselekedtek, nehéz, kemény, határozott, de jövőt építő döntéseket hoztak. Radikális, fiatalos, de izzó akarattal merték szeretni hazájukat: szeretni egymást rangtól, vallástól, származástól függetlenül. Tudták, hogy a magyarság jövője – bárhogy is alakul a forradalom (és a szabadságharc) ügye – rövid- és hosszútávon egy valamitől függ: tudják-e szeretni a hazát és benne egymást.
A fiatalok, az idősek, a falusiak és a városiak, az anyaországi, az erdélyi, a kárpátaljai, a délvidéki és felvidéki magyarok között egység van abban, hogy március 15-e a legmagyarabb ünnepünk. Sok oka van, sok oka lehet ennek, de most csak egyet említsünk:
Március 15-e az az ünnep, amit szinte mindenkor magunkénak érezhetünk, amely mindenkié, mert rólunk szól a tekintetben, hogy a történelem folyamán már-már úgy érezhetjük, hogy mi, magyarok folyamatosan bajban vagyunk, rendkívüli bajban. Mindig korlátokat szabnak szabad akaratunknak, szabadságunknak. Ezért kell belekapaszkodnunk 1848. március 15-ébe, a forradalom és szabadságharc emlékébe, hogy belekapaszkodhassunk egymás kezébe is. Mert március 15-e bennünk van, és a keletkező bajokat nem másoknak, hanem magunknak kell orvosolni.
A szeretet nem szentimentalizmus. Nem érzelgősség, nem szavak és érzések elsősorban, hanem felelősségérzet, jövőféltés, jövőépítés. A szeretet – így a haza- és faluszeretet is – nem kenetteljes pátosz, nem megélhetési, nem nyerészkedési kategória, hanem építő, tevékeny, munkálkodó akarat, nehéz döntések, egymásba kapaszkodás és bizalom. Nem lehet szeretetről beszélni és közben széthúzást szítani. Nem lehet szabadelvűségről beszélni és közben megfélemlíteni másokat! Nem lehet ingyenességet ígérni és közben felelőtlenül bánni a ránk bízott vagyonnal!
Petőfi így fogalmaz Isten csodája c. versében:
„S míg egymást martuk szennyes koncokért,
Mint a szeméten a silány ebek,
Azt vettük észre csak, hogy ezalatt
Az oroszlánok itt termettenek;
Jött a tatár, jött a török reánk.
Isten csodája, hogy még áll hazánk.”
A több, mint másfél évszázados idézet aktuális lehet napjainkban is. Nem szabad teret hagynunk pusztító vadaknak, ezért kell őriznünk hagyományainkat, alakítani közös programjainkat, ünnepeinket, vigyázni március 15-e erejére, hogy falunkat és egymást szeressük és tiszteljük, mert ez lehet egyedül megmaradásunk záloga.
Matuszka Antal
polgármester
