Társadalmi felhívás az Úttörő utca elnevezésének módosítása ügyében

Tisztelt Zákányszéki Lakosok, Helyi Társadalmi Szervezetek!

A Csongrád Megyei Kormányhivatal nyilvántartása alapján a Zákányszéken lévő „Úttörő” utca megnevezés a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) által a „nem javasolt” kategóriába tartozik, ezért az utca nevének megváltoztatása szükséges.

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 14. § (2) bekezdés a) és b) pontjaiban foglaltak szerint közterület, illetve közintézmény nem viselheti:

„a) olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett, vagy

b) olyan kifejezést vagy olyan szervezet nevét, amely a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerre közvetlenül utal.”

Zákányszék Község Önkormányzata Képviselő-testületének „a településrészek, közterületek elnevezéséről és a házszámok megállapításáról” szóló 15/2006. (X.27.) Ör. rendelete 10. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint:

” (1) Településrész és közterület elnevezésére javaslatot tehetnek a község lakosai, a községben működő társadalmi szervezetek, a Képviselő-testület tagjai és bizottságai…”

Zákányszék Község Önkormányzata Képviselő-testülete az „Ősz utca” elnevezést javasolja a közterület elnevezésére.

Ezúton kérem Önöket tegyenek javaslatot a közterület elnevezésére 2016. november 21-ig (hétfő) személyesen a Polgármesteri Hivatal titkárságán, vagy e-mailben az info@zakanyszek.hu címre küldve.

Zákányszék, 2016. november 15.

Tisztelettel: Matuszka Antal

polgármester

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.