Adomány a borszéki gyerekotthonnak

A tavalyi évben Csótiné Ördög Edit, a Homokháti Szociális Központ vezetője segítségével gyűjtést szerveztek Zákányszéken a Böjte atya alapítványa által 2015-ben megnyílt borszéki Flüei Szent Miklós Gyermekotthonnak. A gyűjtés sikerén felbuzdulva idén már 2 hétvégén mind a 4 élelmiszerboltban lehetett segíteni a borszéki gyerekeknek.
Zákányszék lakossága nagyon pozitívan állt az akcióhoz, hiszen több mint 100-an adakoztak kb. 200.000,-Ft értékben. Elsősorban tartós élelmiszer volt a csomagokban, de megtalálható volt új ruha és természetesen csokoládé is.
A kiszállítást Zákányszék Község Önkormányzata vállalta, Matuszka Antal polgármester vezetésével.

Kiérkezésünkkor nagy örömmel fogadott minket az otthon összes lakója. Jelen pillanatban 14 gyerek lakhat az intézményben, de ez a szám szeptembertől megduplázódik. Az otthon vezetőjétől, Csibi Brigittától megtudtuk, hogy saját konyhájuk van, a lisztnek, tésztának, cukornak különösen hasznát tudják venni. Elmondta még, hogy az alapítvány mellett Borszék Önkormányzata is támogatja az intézményt, a téli fűtéshez biztosítják a fát, és az intézmény körüli munkálatokban is segítenek.

Nagy öröm volt látni a csillogó, őszinte gyerekszemeket. Köszönjük mindenkinek, aki segített az akcióban, akár adománnyal, akár csak pár jó szóval.
A borszéki gyerekek 2018-ban is várnak minket gyereknapra, mi pedig nem fogunk csalódást okozni.
 

Börcsök Zoltán

 

 

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.