Zákányszék él a lehetőségeivel

Zákányszék a régi szegedi tanyavilágból kialakult község, ugyanolyan nehéz adottságokkal, többnyire gyenge minőségű homoktalajjal, mint a szomszédságában található települések. – A községben járva látható, hogy takaros házak épültek, illetve készülnek, vagyis az itt élő emberek dolgos, rendes magyar emberek – mondja B. Nagy László képviselő.
Nehéz manapság a mezőgazdaságból a Homokhátságon úgy megélni, hogy az hasznos és gazdaságos legyen, vagyis megtartsa a lakosságot, otthon marasztalja a fiatalokat. Zákányszék mindig is híres volt gyümölcstermesztéséről, kiváló minőségű almát, szőlőt, barackot szüreteltek az elmúlt évtizedekben – az utóbbi a szatymazi őszibarack tájegység részeként országosan is jegyzett. A gyümölcsös “aranykor” biztosította a településnek azt a fejlődést, amely napjainkban látható. Zákányszék az elmúlt időszak megszerezhető forrásait jobbára az infrastrukturális fejlesztésekre fordította, ezen belül is például az ivóvíz minőségjavításra és a csapadékvíz elvezetésre – utóbbira több 10 milliót. Ennek a község számára nagy a jelentősége, hiszen az itt élők egyszerre küzdenek az aszályos nyarakkal és a tartósan vízzel borított területekkel, de nem adják fel. A község alap infrastruktúrája mára rendben van, aki itt lakik, egy szép, biztonságos településen élhet.
– A közeli Mórahalom és Szeged sok embernek biztosít munkát, de elkél a segítség helyben is. Zákányszék a Startmunka programban a mezőgazdasági alprogramra nyert közel 66 millió forintos pályázati támogatást. Munkalehetőség és kitörési pont az ökoturizmus is, ezen a területen 70 millió forintos 100 százalékos támogatottságú programot tudott indítani a település. Az elmúlt évek
legnagyobb pályázati száma 200 millió, ennyit nyert az önkormányzat épületeinek energetikai korszerűsítésére.
IMG_0061– A fejlődés egyik útja az lehet, ha a helyben előállított mezőgazdasági termékekre helyezik a hangsúlyt – mondja B. Nagy László. Vannak is erre kezdeményezések, speciális növényeket termesztenek, azokból egészséges üdítőitalokat készítenek. Helyi fejlesztésekkel ezek segíthetők, fontos, hogy a gazdák könnyen és gyorsan piacra jussanak, és jövedelmezőségben is versenyképesek
legyenek.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.