Közvilágítási hiba bejelentésével kapcsolatos tudnivalók és elérhetőségek

A téli időszak felé közeledve – ahogyan rövidülnek a nappalok – láthatjuk, hogy egyre nagyobb jelentősége van a településen kiépített közvilágítási hálózatnak. Hiba jelentkezése esetén fontos, hogy mielőbb jelezzük azt a szolgáltató NKM Energia Zrt. felé önállóan, vagy a helyi önkormányzaton keresztül.

A közvilágítási hibák bejelentésekor szükség van a meghibásodás helyének, vagy szakaszának pontos meghatározására. Fontos adat, hogy hány lámpahelyet érint a hiba. Három vagy több egymás melletti lámpahelyet érintő szakaszhiba esetén 48 órán belül, egyedi lámpahely esetén 8 napon belül várható a javítás szolgáltató által történő elvégzése.

Az NKM Energia Zrt. kizárólag az alábbi elérhetőségek valamelyikén történő bejelentés esetén tudja vállalni a hibajavítások bejelentéstől számított határidőn belüli teljesítését.

 Online felület a közvilágítási hibák bejelentésére:

Regisztráció nélkül elérhető:

https://www.nkmenergia.hu/aram/kozvilagitasi_hibabejelentes/

Az NKM Ügyfélkapcsolati Kft. telefonos ügyfélszolgálata a hét minden napján, a nap 24 órájában fogadja a közvilágítással kapcsolatos hibabejelentéseket.

Telefonos ügyfélszolgálat hibabejelentő vonala:

+36 62 565 881 / 4-es menüpont

 Az ügyfélszolgálat fogadja a lakossági és önkormányzati bejelentéseket is.

Amennyiben a Zákányszéki Polgármesteri Hivatalban ügyfélfogadási időben személyesen, vagy telefonon a 62/590-490-es telefonszámon, esetleg az info@zakanyszek.hu email címre beküldve jelzik Önkormányzatunknak a meghibásodás pontos helyszínét, úgy azt ellenőrzés után továbbítjuk a szolgáltató felé.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.