Tájékoztatás ebek tartásával kapcsolatos tudnivalókról

2021. január 7. napjától jelentősen emelkedtek a kedvtelésből tartott állatok vonatkozásában a kiszabható állatvédelmi bírságok díjtételei, amelyről a Kis Újság áprilisi számában értesülhettek már a lakosok. Az alábbiakban az állatvédelmi bírságról, az eboltásról, a mikrochipezésről és az ebösszeírásról tájékozódhatnak.

Mit jelent a kedvtelésből tartott állat fogalma?

A jogszabály szerint ilyennek minősül minden olyan állat, amelyet nem gazdasági céllal, nem állati eredetű termék előállítása, teherhordás, stb. céljából tartanak. A nevéből is adódóan, csupán kedvtelésből, például a kutyák, macskák.

Településünkön legjellemzőbb a kutyatartás, amellyel kapcsolatban az állattartóknak – az ebtartás örömei mellett – kötelezettségeik is vannak. Elmulasztásuk esetén problémák merülhetnek fel, súlyosabb esetben hatósági eljárás indul, amelynek során állatvédelmi bírság kiszabására kerül sor.

Állatvédelmi bírságok:

A leggyakrabban előforduló alábbi problémák esetén az állatvédelmi hatóság által minimálisan kiszabható bírságok (új) összege:

  • amennyiben az állattartó az állat szökésének megakadályozásáról nem, vagy nem megfelelően gondoskodott, a bírság alapösszege:450. 000,-Ft;
  • amennyiben az állattartó az állat kötelező egyedi jelölését (chip) nem végeztette el a bírság alapösszege: 225.000,-Ft;
  • amennyiben az állattartó az állatra vonatkozó kötelezően előírt adatszolgáltatást nem, vagy nem megfelelően teljesítette (ebösszeírás), a bírság alapösszege: 150. 000,-Ft.

Eboltás és mikrochippel jelölés

A 164/2008. (XII. 20.) FVM rendelet alapján az állattartó köteles minden három hónaposnál idősebb ebet veszettség ellen saját költségén az állat állat-egészségügyi felügyeletét ellátó szolgáltató állatorvossal beoltatni az alábbiak szerint:

  1. a) a három hónapos kort elérteket 30 napon belül,
  2. b) az első oltást követően 6 hónapon belül,
  3. c) ezt követően évenként.

 A veszettség elleni oltás engedélyezett állatorvosi rendelőben vagy az eb tartási helyén történhet.

A Magyar Állatorvosi Kamara egyes megyei szervezetei szakmai, állatvédelmi, közegészségügyi és közbiztonsági szempontból már a koronavírus járvány megjelenése előtti időszakban sem engedélyezték az összevezetéses veszettség elleni eboltás szervezését.

A fentiekre, illetve a koronavírus járványra tekintettel hozott intézkedések miatt NINCS LEHETŐSÉG ÖSSZEVEZETÉSES VESZETTSÉG ELLENI EBOLTÁSRA!

A 41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet alapján a négy hónaposnál idősebb eb csak transzponderrel (mikrochippel) megjelölve tartható. Az állat megjelöléséről a tulajdonos köteles gondoskodni az általa választott szolgáltató állatorvos közreműködésével.

A mikrochip regisztrációjának meglétét a mindenki számára elérhető és nyilvános adatbázisokból a

https://ebregchipszam.nebih.gov.hu/EbregChipszam/enterprise?action=showPage&page=/jsp/chipszamok.jsp vagy a

www.petvetdata.hu

honlapokon keresztül egyszerűen le lehet ellenőrizni a chipszám megadásával. Amennyiben a beírt chipszámra vonatkozóan nincsenek adatok, keresse fel állatorvosát a regisztráció ellenőrzésére, megtételére.

Állatorvosi ellátás Zákányszéken

Zákányszék közigazgatási területén az állatorvosi feladatokat az alábbi állatorvosok látják el:

Dr. Hursán Mihály     Tel.: 0630/998-6139

Dr. Kovács Tibor       Tel.: 0630/965-3114

Dr. Tóth Ferenc          Tel.: 0620/476-3517

Az ellátásuk alá tartozó terület felosztás a mellékelt térképen látható.

Zákányszék község területén az állatorvosi ügyeletben a fenti állatorvosokon kívül részt vesznek:

Dr. Papp Sándor         Tel.: 0630/487-9805

Dr. Papp Zalán           Tel.: 0620/973-9149

Dr. Szőke Csaba         Tel.: 0630/324-5032

Az állatorvosi praxisengedélyek érvényessége Magyarország egész közigazgatási területére kiterjed, ezért bárki más érvényes praxisengedéllyel rendelkező állatorvost is kihívhatnak az állattartók.

 Ebösszeírás

A tartás helye szerint illetékes önkormányzat a veszettség elleni oltás járványvédelmi vonatkozásaira való tekintettel három évente legalább egy alkalommal ebösszeírást végez. Az eb tulajdonosa és tartója köteles az adatokat az önkormányzat rendelkezésére bocsátani.

Zákányszéken a legutóbbi ebösszeírás 2019-ben volt, legközelebb 2022-ben lesz ismét esedékes.

Az adatszolgáltatásnak folyamatosnak kell lennie, az adatokban bekövetkező változásokat (szaporulat, elpusztulás, oltás, tulajdonos változás) is be kell jelenteni.

Az erre vonatkozó adatlap, bejelentő lap átvehető a Polgármesteri Hivatalban, továbbá letölthető Zákányszék Község honlapjáról (ezen a linken) a Polgármesteri Hivatal/ Nyomtatványok menüpontból. 

Az adatlapot és az elhullott eb bejelentő lapját az alábbi módon lehet benyújtani:

  • személyesen vagy postai úton a Zákányszéki Polgármesteri Hivatalhoz (6787 Zákányszék, Lengyel tér 7.),
  • elektronikus úton (aláírva, beszkennelve) az info@zakanyszek.hu elektronikus címre küldve.

Gárgyán István
jegyző

 

 

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.