A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be Szatmárcsekén a Himnuszt.
Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének.
A rendezvény célja, hogy ráirányítsa a figyelmet településünk kulturális értékeire. A kultúra napját mi sem köszöntené méltóbban, mint a magyar irodalom legszebbjeiből válogatott alkotások színpadi bemutatása. Az előadók zákányszéki gyerekek és felnőttek, de szegedi és hajdújárási versmondó is fellép a műsorban.
Zombori Istvánné
