FacebookGoogle bookmarkIWIWJP-Bookmark

Az anya nem az a személy, akire támaszkodhatunk,

hanem az, aki szükségtelenné teszi a támaszkodást.”

 

    • Május első vasárnapja anyák napja. Talán az egyetlen olyan ünnep, mely vallástól, földrajzi fekvéstől, politikai beállítottságtól vagy éppen államformától függetlenül a világ számos országában hagyománnyá vált.
    • Biztos vagyok benne, hogy az édesanyáknak és a nagymamáknak az óvodai és iskolai ünnepségek minden korszakban egyformán szívbe markolóak voltak és a mi generációnk is ugyanazt érezheti, amit szüleink, nagyszüleink, dédszüleink érezhettek.
    • Emlékszem gyermekkorom anyák napi ünnepségeire, amikor talpig ünneplőben, lámpaláztól kipirulva, remegő lábakkal álltunk az iskola tantermében, hogy az osztállyal a hátunk mögött, elszavaljuk az osztályfőnökünk által ránk osztott köszöntő néhány sorát. Szemben velünk az édesanyák és a nagymamák ültek, s meghatódva hallgatták a műsort, titkon egy-egy könnycseppet törölgetve. Gyerekként talán át sem éreztük ennek a súlyát. Izgultunk, hogy ne süljünk bele a versbe, s közben kíváncsian fürkésztük a közönség soraiban szeretteink arcát.

Bóka Liza Donászy Magda versét mondja el

 

  • A műsor végén boldogan adtuk át a virágot, meg valami saját kezűleg készített apróságot és reméltük, hogy az Anyukánk és a Nagymamánk örül és büszke ránk. A legnagyobb titokban készítettük már hetekkel korábban a színes rajzot, az imitt-amott ragasztófoltokkal tarkított könyvjelzőt vagy egy kissé kusza szálakkal kivarrt képet, melyek később a legféltettebb családi ereklyék közé kerültek. Csupán egy-egy verset, néhány dalt, egy szívünket, lelkünket magában rejtő csekélységet és egy szál virágot nyújtottunk át mosolyogva, meleg szívvel. Ezzel próbáltuk meg kifejezni szeretetünket és hálánkat. De bármennyire is igyekeztünk, mindazt, amit kaptunk, igazán viszonozni nem tudtuk. Mint ahogy ma, felnőtt fejjel sem tudjuk. Amit az édesanyánktól kaptunk, legfeljebb elraktározhatjuk magunkban és reménykedhetünk, hogy talán tovább tudjuk adni gyermekeinknek és az unokáinknak. Az édesanyák a szeretet el nem múló erejével minden áldott nap csodákra képesek. Gyógyítanak, lázat csillapítanak, erőt adnak, mindent megtesznek gyermekeikért. Tőlük tanulják meg a kicsik a szeretetet, a türelmet, kitartást, a becsületességet és felelősségvállalást. A világ jövője múlik rajtuk, mert az általuk nevelt gyermekek kezébe kerül majd annak sorsa. Anyai teendőik mellett aztán munkahelyükön is helytállnak. Sajnos gyakran hallhatjuk, láthatjuk, hogy maga az édesanya szó, és az édesanyák is elveszítették a korábbi megbecsülést, tiszteletet. Ennek ellenére kell családot összetartaniuk, mert a család a világ megmaradásának záloga.
  • A gyermek Isten ajándéka, mondták őseink. A gyermek nem juss, nem jog és nem járandóság! Gyermekeink nem a mi tulajdonunk, hanem ajándékba kaptuk őket azért, hogy jó gyermekekké és jó felnőttekké neveljük őket
  • Kedves szokásnak tartom, hogy van egy nap az évben, amikor az édesanyák iránt érzett szeretet és hála néhány szál virágban formát ölthet. Egy nap az évben, amikor meghatódva köszönhetjük meg a szeretetet és a gondoskodást. S egy nap, amikor fájó szívvel gondolunk azokra is, akiket sajnos már nem ölelhetünk magunkhoz.
  • Minden Édesanyának, Nagymamának és Keresztanyának kívánok a hétköznapokra jó egészséget, erőt, kitartást és türelmet, anyák napjára pedig emlékezetes, meghitt perceket.
  • Matuszka Antal
  • polgármester