Kedves Zákányszékiek!

Boldog Anna Fanni vagyok, Zákányszék Ifjúsági polgármestere. 2012. februárjában kaptam ezt a megtisztelő bizalmat a fiataloktól. A képviselő társaimmal Daka Bettinával, Makra Mártával, Tanács Imolával és Tanács Gáborral együtt igyekeztünk számos programot szervezni a fiataloknak. Ilyen volt többek között a Tavaszcsalogató, Kézilabda Kupa, Csocsóbajnokság, Házhoz Jön a Mikulás és az erdei pihenős bulik. Számos programunkon kívül részt vettünk helyi programok háttérmunkájában is. Igyekeztünk mindenben segíteni.
A mandátumunk 2016. márciusában lejár, ezért szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki segítette munkánkat a négy év folyamán. Köszönjük az önkormányzatnak, Matuszka Antal polgármester úrnak, a helyi gazdáknak az anyagi támogatást.
Köszönjük a barátainknak és legfőképpen a szüleinknek, akik ha kellett a Tavaszcsalogató másnapján reggel 8-tól velünk takarították ki a sportcsarnokot. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy az Ifjúsági Önkormányzati képviselők a barátaim, így egy csapatként tudtunk együtt dolgozni. Természetesen ennél sokkal több fiatalnak szeretnék köszönetet mondani, akik szabadidejüket feláldozva az összes rendezvényen segítettek. Őket is szeretném most név szerint megemlíteni: Hajdu Csilla, Szögi Nikolett, Papp Lilla, Kiss Hanna, Tanács Renáta, Boldog Bianka, Makra Lili, Dani Szabolcs, Dani Péter, Bende Zsolt, Márki Dániel, Szabó Péter. Nélkülük bizony nagy bajban lettünk volna, mert egy-egy rendezvény lebonyolításához szükség van a baráti támogatásra és segítségre. Megtanultunk együttműködni, problémát megoldani, egy csapatként dolgozni, ezáltal a barátságunk is megerősödött. A következő generációnak azt üzenem, hogy számos probléma fog felmerülni, de bármit meg lehet oldani, csak kitartás kell hozzá, sok erő és kompromisszum készség, valamint nagy adag szeretet.Az új polgármesternek és a képviselőknek kívánunk jó munkát és sikeres rendezvényeket!12713930_1084007081629677_2112847105_n 12714497_1084007038296348_1187514559_n 12666386_1084007074963011_1842963699_n

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.