Áprilisi iskolai sikereink

Április után már mindjárt itt az év vége, felgyorsulnak az események.
A nyolcadikosok megkapták a felvételi értesítéseket: mindenki folytathatja tanulmányait a választott középiskolában! Hátra van még azonban két megmérettetés is a ballagás előtt: az országos kompetencia-mérés és az év végi vizsgák. Az osztályok tanulmányi kirándulásokon vesznek /vagy már vettek is/ részt, a hetedikesek készülnek a ballagási műsorra, és természetesen folytatódik a tanulás, az év végi jegyek „szépítése”.

Madarakról az iskolában

Április 4-én délután a harmadikosok termében sok-sok érdekesség hangzott el a madarakról, kis kedvencekről: vendégünk volt Ráczné Csóti Tímea, a Díszmadár és Kisállatgyűjtemény egyik tulajdonosa.

Nagyon sok hasznos dolgot tudtak meg az alsósok a madarak tartásáról, életmódjáról, szaporodásáról. Ehhez a témához kapcsolódóan különböző tojásokat láthattak az érdeklődők, melyek azóta az iskola gyűjteményét gyarapítják. A program végén meghívást kapott a harmadik osztály a Madárkertbe. A látogatásra április 22-én került sor. Az átvilágított tojásokban láthattuk a fejlődő életet is. Fantasztikus élmény volt!

Reméljük, lesz még lehetőségünk ilyen interaktív találkozásra! Köszönjük az előadást és a látogatás lehetőségét!

A Hétmérföldes mesevetélkedő

2016. április 13-án (szerda) került sor a mesevetélkedő megyei fordulójára. Már nagyon vártuk ezt a napot!

A verseny délelőtt fél tízkor kezdődött a szegedi Agórában. Kilenc csapat indult, de csak egy juthatott tovább a következő fordulóba, Szlovákiába. A szerencsés csapat Hódmezővásárhelyről érkezett. Gratulálunk nekik!

Annak ellenére, hogy nem jutottunk tovább, mi nagyon jól éreztük magunkat, – de szerintünk ez bármelyik csapatról elmondható.

Köszönjük felkészítő tanárunknak, Szabó Anikó Mártának – Anikó néninek – a segítőkészségét és az osztálytársainknak, hogy drukkoltak nekünk!

Csapatunk tagjai: Ábrahám Anna, Hemm Karola, Tajthy Virág, Tanács Luca

A zákányszéki Csengő barackok csapat

kép

Csizmazia György pályázat

A Csizmazia György Magánalapítvány sok éve már, hogy keresi azokat a diákokat – alsóstól középiskolásig, akik kutató, megismerő szemmel járnak a világban.

A pályázat célja, hogy a névadó Csizmazia György tanítói munkásságával összhangban elősegítse természeti környezetünk megismerését és megértését, s ennek érdekében az érdeklődő tanulókat önálló munkára serkentse, a legjobbakat díjazza.

A díjátadásra ünnepélyes keretek között Szegeden, a Móra Ferenc Múzeumban került sor. Ekkor vehették át a dicsérő okleveleket Bazán Bendegúz, Juhász Zoltán Botond, Sebők Barnabás 3.osztályos tanulók, akik külön-külön fogalmazásban írták le tapasztalataikat egy természetjáró túráról. Az értékes ajándék mellé még járt egy ingyenes Vadasparki belépő is, ahol díjazott és kísérő is örömmel töltötte el a délutánját.

Köszönöm Sebők Márti anyukának, hogy segítségemre volt a gyermekek szállításában.

Makráné Vass Éva

Kaán Károly Természetismereti és Környezetvédelmi Verseny

Április 15-én Szegeden a Tudástárban 4 tanulónk is részt vett a verseny megyei fordulóján: Lázár Petra, Lovászi Milán és Szűcs Dusán (5.o.) és Ábrahám Anna (4.o.). Amíg a feladatlapok javítása folyt, a gyerekek végigsétálhattak a Tudástár sok kincse között, sok érdekességet hallgathattak azok történetéről.

Ábrahám Anna az ötödikesek mezőnyében 4. helyezést ért el.

Jövőre is indulunk! A tervek és ígéretek szerint még többen.

Csizmazia György Emlékverseny

Április 20-án Mórahalmon, a Babos tanyán került megrendezésre a 17. emlékverseny, ahol jó hangulatban, fizikai, kémiai, biológiai ismereteikről adhattak számot a gyerekek.

A hét versenyző csapat közül a dobogós harmadik helyet szereztük meg.

A csapat tagjai: Móra Norbert, Németh Anna, Ábrahám Barna, Sebők Viktória

Ezúton is köszönjük a Zákányszéki Önkormányzatnak, hogy segíti a gyerekek versenyekre történő utaztatását.

Herman Ottó Országos Biológiaverseny

A hetedikesek és nyolcadikosok versenyében Szegeden az Arany János Általános Iskolában Ábrahám Barna(7.a) képviselte iskolánkat. A 20, zömében nyolcadikos versenyző között a hatodik helyet szerezte meg.

Ábrahám Enikő

Nyelvtan verseny

Április hetedikén kistérségi nyelvtan versenyen vettek részt tanulóink Ruzsán. Szalai Fanni (3.o.) és Tanács Luca(4.o.) 4. helyezést ért el, Kispál Imre (3.o.) 8.,Ábrahám Anna (4.o.) 11. lett.

Felkészítő tanáraik: Makráné Vass Éva és Szabó Anikó Márta

Sport

Foci – Diákolimpia II. korcsoport (3-4-5. o.)

Zákányszék – Ruzsa 6:1

G.: Molnár 3; Bazán; Márton; Polyák

Zákányszék – Ásotthalom 8:0

G.: Bazán 4; Molnár 2; Márton; Gregus

Zákányszék – Bordány 2:2

G.: Molnár; Bazán

Zákányszék – Mórahalom 2:1

G.: Bazán; Juhász

A II. helyezett csapat tagjai: Tóth-Pözsi Márk, Gregus Tamás, Molnár Ádám, Márton Ákos, Török Bence, Bazán Bendegúz, Sebők Barnabás, Fődi Norbert, Polyák Gábor

Honti Tamás

Fontos dátumok:

Utolsó tanítási nap: június 15. (szerda)

Ballagás: június 18. (szombat) 10.00

Tanévzáró: június 23. (csütörtök) 8.00 Sportcsarnok

Összeállította: Ábrahám Enikő

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.