A Március 15-i ünnep kapcsán két szó jut eszünkbe: szabadság és hazaszeretet. Szabadságunkat egyénként és a nemzet tagjaként is megélhetjük. Egyéni szabadság az, amikor dönthetünk jó és rossz között, vagy amikor megszabadulhatunk a mindennapi életünket megnehezítő egy-egy béklyótól.
Március 15-e a tavasz azon emlékezetes napja, mikor ünnepi díszbe öltözik az ország, kitűzzük a kokárdákat és emlékezünk. Emlékezünk az 1848-as márciusi ifjakra, akik kiálltak hazánk függetlenségéért, akik között volt egyszerű munkás ember, tollforgató és nemes is. Akkor, együtt küzdött Magyarország szabadságáért, gazdag és szegény. A legnehezebb pillanatban, a nemzet érdekében, félretették egyéni sérelmeiket, és összefogtak.
Ez volt az első lépése a 48-49-s szabadságharcnak, amikor az ország lakossága félretette az itt élő népek, társadalmi csoportok közötti ellentéteket és összefogva, a közös célért cselekedett.
Petőfi és társai lelkesítették a fővárost, majd később az egész országot, és akkor valami elkezdődött. Az emberek megértették, hogy fontosabb a nagy közös ügy, mint az apró ellentétek, a személyes érdekek. Fontosabb volt az, hogy az ország sorsa rendeződjön, mint az, hogy egy-egy nemesnek, vezetőnek megmaradjon a hatalma.
Az akkori vezetők belátták, hogy jobb akár átlagemberként élni szabadságban, mint uralkodni másokon. Ennek érdekében pedig bölcs döntést hozva, nem azon marakodtak az országon vagy egy-egy városon belül, hogy ki legyen a vezér, kié legyen a helyi hatalom, hanem hogy megállítsák a nekik nem tetsző folyamatokat, hogy megépítsék azt a jövőt, amiben szívesen élik majd napjaikat.
1848-ban Magyarországnak választania kellett. Választani, hogy milyen jövőt akarnak. A magyarok bölcsek voltak, mert látták, hogy változásra van szükség, és felismerték, hogy változást csak összefogással lehet elérni. 1848 március 15-én nem a kifogásokat keresték, hogy miért ne cselekedjenek. Senki sem mondta azt, hogy ne menjünk a múzeumhoz, mert fúj a szél, esik az eső vagy éppen süt a nap…És nem is az egyéni érdekeiket nézték. Nem arról szóltak az események, hogy többen megkérdőjelezték volna, miért Petőfi ír verset, miért nem valaki más, vagy később, hogy miért pont Kossuth toboroz katonákat. Belátták, egyénenként is csak akkor lesznek sikeresek, ha egy sikeres csoporthoz tartoznak. Ha ma tanulunk a történelemből, akkor ezt érdemes megtanulnunk.
A bölcsek megfigyelése, miszerint a természetben akkor kerülünk végveszélybe, ha már hátrafelé sem tudunk tájékozódni, mert lábunk nyomát a befújta a szél. Tudnunk kell ugyanis, hogy honnan indultunk és hol rontottuk el valamit. Ilyenkor segít a történelmi távlat: az emlék, hogy nem is olyan régen még a jó úton haladtunk.
Egy francia főnemes intette egyszer a gyermekét azzal: fiam, „ne dicsekedj a famíliáddal, mert a családunk olyan, mint a krumpli – ami jó benne az a föld alatt van!”
Azt gondolom, hogy ez ránk nem igaz és mi, mai magyarok nem vagyunk kevesebbek a régieknél. Tehetségesek vagyunk. Nemcsak a zenéhez a sporthoz vagy a fontos találmányokhoz. Az itt élő embereknek tehetsége van a sikerhez.
„Legyen béke, szabadság és egyetértés.”
1848-ban ezért állt ki egyként a nemzet, és nekik is köszönhetjük azt, hogy azokká lettünk, akik most vagyunk. És ez az, amiért soha nem szabad elfelednünk azt, amit mindannyian tudunk, s amit március 15.-ének köszönhetünk:
Mindenkinek békés emlékezést kívánok!
Matuszka Antal
polgármester
