Boldogné Fodor Erzsébet emlékére

Borszék, Zákányszék testvértelepülése mély megrendüléssel értesült kedves ismerősünk, barátunk haláláról. Személy szerint több évtizede ismertem, hiszen én 1996-tól járatos voltam Zákányszéken. Részese voltam a testvértelepülési kapcsolat kialakulásának, ápolásának. 2007-ben Erzsike vezetésével készült egy közös pályázat Zákányszék Jövőjéért Alapítvány és a Borszéki Alapítvány között egy közös kiadvány megírására, kiadására. Ugyanabban az évben, augusztus 9-13 között a borszéki Napsugár villában töltött egy pár napot. Ugyancsak Borszéken találkoztunk a Kis Újságok Találkozóján. Hasonló tapasztalatcserén vettünk részt Zákányszéken 2007. november 17-18. között. Együtt terveztük és szerkesztettük 2008-ban a Zákányszék és Borszék épített és természeti értékei című kiadványt, illetve a Zákányszéki ízek c. kiadványt. Szívén viselte a testvértelepülési kapcsolatunkat. Túl a hivatalos kapcsolatokon, barátként tudtunk beszélgetni. Volt alkalmam megismerni a családját, sportszerető férjét és gyerekeit. Tudtunk a betegségéről, de mindnyájan reméltünk, bíztunk a felépülésében. Sajnos, az élet sokszor másképpen alakítja életünket. Őszintén sajnáljuk. A családnak kívánunk megnyugvást, neki pedig békés nyugodalmat. Emlékét örökre megőrizzük.

Tisztelettel: Farkas Aladár

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.