Átadták az Idősbarát Önkormányzat Díjakat 2022. december 7-én Budapesten, a Pesti Vígadó dísztermében

A rendezvényen Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára, Dukai Miklós, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára és Hulák Zsuzsanna, az Idősek Tanácsának tagja vett részt.

Az Idősbarát Önkormányzat Díj célja az önkormányzatok helyben végzett idősügyi munkájának elismerése. A 2004 óta eltelt 19 év alatt több, mint 1200 pályaműből 146-ot díjaztak. A díjjal járó pénzjutalom 2020-tól másfélmillió forint. A díjra azok az önkormányzatok pályázhattak, amelyek a törvényben előírt kötelező feladataiknál többet tesznek az idősekért. A díj összege hozzájárul a kiemelkedő tevékenységet végzők következő évi időseknek szóló programjainak anyagi fedezetéhez.

Hornung Ágnes köszöntőjében azt hangsúlyozta: az önkormányzatok lényeges szerepet játszanak az Magyarország közigazgatásában, helyi szinten pedig a legtöbbet tehetik az ott élőkért, köztük az idősekért.

Dukai Miklós beszédében elmondta: „Az előző évek pályázatainak sikere után az idén is nagy várakozással tekintettünk az új pályázatokra és nem kellett csalódnunk. A korábban pályázók közül is többen jelentkeztek, új önkormányzatok is bemutatták idősügyi tevékenységüket, új, vagy továbbfejlesztett megoldásokkal, elképzelésekkel.

Hozzátette, hogy Magyarország kormánya az idősügyet is családi ügynek tekinti, fontosnak tartja, hogy az idősek méltó, tartalmas életet élhessenek. Kiemelte: az önkormányzati rendszer a helyi közügyek intézését szolgálja, az idősek segítése pedig fontos helyi közügy. Az önkormányzatoknak vannak törvényben előírt kötelező és önként vállalt feladatai, továbbá erkölcsi kötelezettségei. Ez utóbbiak közé tartozik különösen az idősek támogatása.

Az összetartó, településükért tenni kész közösség nem magától alakul ki, önkormányzatok, intézmények foghatják össze a településeken élőket. Az önkormányzatok fontos feladata a közösségformálás, helyi társadalom támogatása, szervezése, ami erősítheti a település idősbarát jellegét. Az idősbarát önkormányzatok döntéseiknél érvényesítik az idősek életét könnyítő szempontokat.

Az önkormányzati államtitkár reményét fejezte ki, hogy az idősek segítésével minél több önkormányzat kiérdemli a legmagasabb elismerést: idős polgárai megbecsülését.

Hulák Zsuzsanna a pandémia kapcsán kiemelte milyen fontos az idősek támogatásában a személyes kapcsolat, az elszigetelődés, magányosság oldása, majd megköszönte az önkormányzatok idősekért végzett munkáját.

Az idei díjazottak: Abony Város Önkormányzata, Alsózsolca Város Önkormányzata, Arló Nagyközség Önkormányzata, Dunaegyháza Község Önkormányzata, Dunavarsány Város Önkormányzata, Fertőszentmiklós Város Önkormányzata, Nagymágocs Nagyközségi Önkormányzat, Sándorfalva Városi Önkormányzat, Sármellék Község Önkormányzata, Simontornya Város Önkormányzata, Szarvas Város Önkormányzata és Zákányszék Község Önkormányzata.

forrás: www.kormany.hu

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.