Bejelentkezés

A bejelentkezés facebook vagy gmail felhasználói adatokkal is lehetséges.



Facebook

Keresés

Szavazás

A Táskaszentelést nagyon pozitív élményként élték meg a részt vevő gyerekek és szülök. Kérdésünk ezzel kapcsolatos: Ön szerint szükség van-e több olyan egyházi rendezvényre, amely a fiatalabb korosztályt mozgatja meg?

Nagyon szép szertartás volt, sok ilyen kell az elkövetkező időben - 91.3%
Nem hiszem, hogy ezzel kellene foglalkozni, aki akar járjon templomba vagy hittanra - 5%
Erre nincs szükség - 3.8%

Összes szavazat: 80
A szavazás befejeződött: 2014. okt. 09.

Galéria

Banner
FacebookGoogle bookmarkIWIWJP-Bookmark

2005-ben kiemelt figyelmet szenteltünk az általános iskolai osztályoknak tartott rendhagyó könyvtári órákra, hiszen ezek a csoportos foglalkozások mindig jó alkalmat jelentettek az adott korosztály számára szóló könyvek ajánlására, valamint a figyelemfelkeltésre. Az ilyenkor bemutatott könyvek iránt minden egyes alakalommal megnőtt az érdeklődés.

Ezen kívül pályázati pénzből az adott korosztálynak két nagyon jól sikerült rendezvényre is sor került Bosnyák Viktória írónő, valamint a Péter & Pán együttes közreműködésével.

A rendezvények téma szerinti bemutatása:

Január 21.

„Híres magyar történelmi személyiségek” címmel rendhagyó magyar óra a 4. osztálynak. Részt vett 20 fő.

Február 4.

„Tél a természetben és az állatvilágban” címmel beszélgetés és daltanulás az 1. osztályos gyerekekkel. Részt vett 25 fő.

Március 7.

„Időutazás Mátyás király udvarába” a 3. osztállyal. Részt vett 29 fő.

Április 1.

„Fordított nap a könyvtárban”. Részt vettek az 1. osztályosok 25 fővel.

Május 20.

Az országos történelmi versenyre továbbjutott tanulók felkészítésében segített a könyvtár.

Május 23.

„Képzeletbeli utazás Budapestre” térképek, útikönyvek, fotóalbumok segítségével a 2. osztályosokkal. Részt vett 14 fő.

Június 3.

„Szünidei könyvajánló” az első osztályosoknak. Részt vett 29 fő.

Június 8.

„Humor(mor)zsák” címmel a Somogyi-könyvtár gyermekkönyvtárosaitól kapottanyag segítségével játékos könyvajánló szünidőre a 4. osztályosoknak. Részt vett: 20 fő.

Június 9.

A „Gyöngyök és gyémántok Itália földjén” címmel meghirdetett műveltségi vetélkedőhöz anyaggyűjtés a 6. osztályosokkal. Részt vett: 30 fő.

Július 13.

A szegedi Nyugdíjas Könyvtárosok és Könyvbarátok Olvasókörének látogatása a könyvtárban. A múlt emlékeinek felidézése közös beszélgetésen és a könyveken keresztül igazán tartalmas és hangulatos napot eredményezett. Részt vett: 16 fő.

Szeptember 12.

A nagycsoportos óvodások ismerkedtek Hermann Ottó életével és könyveivel. Részt vett: 30 fő.

Szeptember 28.

„Könyvtár, a Tudományok Palotája” címmel rendhagyó irodalom óra az 5. osztályosoknak. Részt vett: 21 fő.

Szeptember 30.

„A Népmese Napja”. E hagyományteremtő nap alkalmából beszélgetés a népmesékről, híres mesegyűjtőinkről, valamit Benedek Elek: Bolond Mihók c. meséjének feldolgozása és eljátszása jelmezekben a 2. osztályos gyerekekkel. Részt vett: 26 fő.

Október 13.

„Arany János élete és költészete” címmel rendhagyó irodalom óra a 6. osztályosoknak. Részt vett: 14 fő.

Október 24.

Játékos délelőtt a 4. osztályosokkal. A „Bolond Mihók” c. mese feldolgozása és dramatizálása. Részt vett: 27 fő.

November 22.

Író-olvasó találkozó. Baghyné Makra Ilona Papkereszt c. könyvének bemutatása a szerző által, valamint dedikálás. Részt vett: 40 fő.

November 25.

Bosnyák Viktória írónőt látta vendégül a könyvtár. A találkozón az 5-6. osztályos vettek részt 35 fővel. Ebből az alkalomból a két osztálynak alkotó pályázatot hirdettünk, melyre nemcsak gyönyörű rajzok, de versek is születtek. Az alkotások a találkozó napján a könyvtárban kerültek kiállításra.

November 30.

„Péter & Pán” együttes verses, zenés műsora az általános iskola alsó tagozatos osztályainak. Részt vett: 110 fő.

A fenti rendezvényeken összesen 466 fő vett részt, ebből 410 fő általános iskolai tanuló. A rendezvények visszhangja nagyon pozitív volt mind a gyerekek, mind a felnőttek részéről. Igyekeztünk minden korosztály számára érdekes, színvonalas rendezvényeket biztosítani, de az olvasóvá nevelés érdekében elsősorban az általános iskolás korosztályt célozták meg döntő többségben a rendezvények.

A Nagy Könyves programhoz kapcsolódott még egy rajzpályázat, amelyen a zákányszéki tanulók nagyon eredményesen szerepeltek. „Legkedvesebb olvasmányom” címmel a Somogyi-könyvtár rajzpályázatot hirdetett általános iskolásoknak. Az alkotásokat a képzőművészeti szakkör vezetőjével értékeltük és a legjobbakat továbbítottuk a Somogyi-könyvtárba, ahol december 9-én került sor az ünnepélyes eredményhirdetésre. A területi értékelés során két korcsoportban első helyezést sikerült megszerezni, valamint egy megyei 5. helyezést is.

 
Banner