Bejelentkezés

A bejelentkezés facebook vagy gmail felhasználói adatokkal is lehetséges.



Facebook

Keresés

Szavazás

A Táskaszentelést nagyon pozitív élményként élték meg a részt vevő gyerekek és szülök. Kérdésünk ezzel kapcsolatos: Ön szerint szükség van-e több olyan egyházi rendezvényre, amely a fiatalabb korosztályt mozgatja meg?

Nagyon szép szertartás volt, sok ilyen kell az elkövetkező időben - 91.3%
Nem hiszem, hogy ezzel kellene foglalkozni, aki akar járjon templomba vagy hittanra - 5%
Erre nincs szükség - 3.8%

Összes szavazat: 80
A szavazás befejeződött: 2014. okt. 09.

Galéria

Banner
FacebookGoogle bookmarkIWIWJP-Bookmark

Már eltelt néhány nap Süveges Gergő közönségtalálkozója óta, de a rendezvényen átélt érzések még mindig friss, eleven élményként élnek bennem. Talán könnyebb így, néhány nap távlatából visszatekinteni a találkozóra, miután már leülepedett az intenzív hatás. Ezzel a kis összefoglalóval olyan képet igyekszem festeni a valóság vásznára, ami a jelenlévőknek és a távolmaradóknak egyaránt visszaadja a csütörtök este hangulatát.

  • Január 23-án, a kora délutáni órákban a televízió képernyőjéről jól ismert vendégünk kamaszos mosollyal lépte át a Zákányszéki Művelődési Ház és Könyvtár küszöbét. A találkozás kellemes volt, de őszintén megvallva nem okozott meglepetést, hiszen pontosan ilyen közvetlen, jó humorú, kedélyes fiatalembernek képzeltem el Süveges Gergőt - és nem csalódtam. A 17 órás kezdésre zsúfolásig megtelt a tetőtéri könyvtárhelyiség, feszegetve a könyvtár befogadóképességének határait. Minden ülő- és állóhely gazdára talált, vendégünk ott volt közöttünk teljes életnagyságban, csodás fotókból álló kiállítás várta a közönséget – vagyis minden adott volt ahhoz, hogy egy kellemes este elé tekintsünk…

    • A rendezvény első részében Süveges Gergő előadásában a hivatásról, hitről, konfliktusokról, az emberi kapcsolatokról hallhattunk és láthattunk előadást. Az első képkockán a Süveges család apraja-nagyja mosolygott ránk; Margit, a gyógypedagógus feleség, és a négy gyermek, Borka, Marci, Annamari és Andris. Az idilli családi fotó után más jellegű, tanulságos képkockák, versek, idézetek következtek életünk fordulópontjairól, utunkról, választásainkról. Gergő tabuk nélkül beszélt gondolatairól, és vallott érzéseiről a témával kapcsolatban, mely őszinteség gondolatébresztőként hatott a jelenlévőkre. A kérdésekkel teli, képzeletbeli batyut útravalóul kaptuk az előadás során, mely batyu akár kipakolnivalótól lehet terhes, míg mélyen magunkba nézve el nem gondolkodunk életünkön…
    • Az est második részében a zákányszéki születésű Vass Károly fotókiállításának megnyitója következett „1 csepp Alföld – Négy évszak a tanyavilágban” címmel. A különleges összeállítás a múlt év legjobb fotóinak tudatos válogatása, melyből valós képet kapunk a környező tanyavilág évszakos változásairól. A fiatal amatőr fotós pénzügyi vonalon, közgazdászként dolgozik, és kevés szabadidejében a zenélés és a fotózás szenvedélyének hódol. Bármerre jár, mindig kéznél van a fényképezőgépe, így nem csak keresi, hanem spontán módon meg is ragadja a pillanatot. (Erről a Délmagyarország 2014. január 18-i számában ő maga vallott a "Nem kell messzire menni a jó fotóért" című cikkben.) Különleges érzékenységgel, sajátos szemszögből és látásmóddal, gépével mintegy nagyítót tartva elénk megmutatja azokat az apró részleteket, amelyek mellett észrevétlenül elsétálnánk. Általa jobban megismerhetjük környezetünket, Zákányszék gazdag növény- és állatvilágát, láthatóvá téve számunkra a körülöttünk lévő természeti kincseket.
    • A kiállítás 2014. február 28-ig tekinthető meg a könyvtár nyitvatartási idejében.
    • A képek felhelyezésének két órás folyamatát két percbe sűrítve  tekinthetik meg. Az aláfestő zene Vass Károly előadásában hangzik el. Az anyagot összeállította Börcsök Zoltán.

  • A rendezvény fotói a Könyvtár facebook oldalán láthatóak. A Móra-Net TV a teljes estről felvételt készített.
  • Köszönet a Somogyi-könyvtárnak a rendezvény megvalósításához nyújtott anyagi és szakmai segítségért!
  • Paraginé Tóth Edina
  • könyvtáros
 
Banner