Bejelentkezés

A bejelentkezés facebook vagy gmail felhasználói adatokkal is lehetséges.



Facebook

Keresés

Szavazás

A Táskaszentelést nagyon pozitív élményként élték meg a részt vevő gyerekek és szülök. Kérdésünk ezzel kapcsolatos: Ön szerint szükség van-e több olyan egyházi rendezvényre, amely a fiatalabb korosztályt mozgatja meg?

Nagyon szép szertartás volt, sok ilyen kell az elkövetkező időben - 91.3%
Nem hiszem, hogy ezzel kellene foglalkozni, aki akar járjon templomba vagy hittanra - 5%
Erre nincs szükség - 3.8%

Összes szavazat: 80
A szavazás befejeződött: 2014. okt. 09.

Galéria

Banner
FacebookGoogle bookmarkIWIWJP-Bookmark

A korábbi évek hagyományait követve a XX. Zákányszéki Falunapok sem múltak el elismerések, kitüntető címek átadása nélkül.

Matuszka Antal polgármester a kétnapos rendezvény során ünnepélyes keretek között nyújtotta át az elismerő okleveleket. Zákányszékért Díjban hárman részesültek: Ördögh Dezsőné, a Zákányszéki Nőegylet vezetője közösségi munkájáért, Radocsai Ferenc nyugalmazott tanár pedagógusi életpályája elismeréseképpen, Adamik István a Zákányszéki Polgárőr Csoport elnöke a település közbiztonságának javításáért és kiemelkedő közösségi munkájáért részesült elismerésben. A Zákányszék Község Díszpolgára címet Deme Józsefné nyugalmazott iskolaigazgató vehette át pedagógusi életpályája elismeréseképpen, nyugdíjba vonulása alkalmából. Személyével tizenkettőre bővült a zákányszéki díszpolgárok száma.

 

DSC 6162

 

Az ünnepi műsor folytatásában Matuszka Antal köszönetét fejezte ki Nógrádi Zoltán úrnak, Mórahalom polgármesterének a Homokhátságért és Zákányszék községért végzett országgyűlési munkájáért. Cseh Zoltán plébános úr szintén köszönőlevelet vehetett át nyugdíjba vonulása alkalmából, és a település hitéletéért végzett több évtizedes áldozatos munkájáért.

DSC 6141

DSC 6145

 

Meghitt pillanatok következtek, amikor a településen első alkalommal köszöntötték az 50 és 60 éves házassági évfordulójukat ünneplő párokat. Illés Vilmos és Borbás Mária, Bozsó István és Szűcs Irén, Krisztin Géza és Papp Mária, Kiri Szilveszter és Papp Ilona, Tanács Dezső és Bóka Piroska, Varga József és Makra Jolán, Börcsök Zoltán és Ábrahám Gizella, Kotogán Géza és Horváth Piroska, Csányi Sándor és Rózsa Erzsébet, Farkas Sándor és Bodó Terézia 50 éve, Katona István és Ördögh Piroska 60 éve fogadtak örök hűséget egymásnak. Az ifjú generáció képviselői sem maradtak ki a köszöntésből, az ebben az évben felnőttkorba lépő fiatalok szintén oklevelet vehettek át polgármester úrtól. A 18 évesek névsora: Boldog Bianka Lilla, Csernák Ildikó, Csóti Dóra, Daka Bettina Alexandra, Dani Kálmán Szabolcs, Dudás Barbara Noémi, Farkas Máté, Farkas-Csamangó Zsolt, Jójárt Nikoletta, Kovács Roland, Márki Dániel Imre, Paplógó Gábor Ferenc, Papp János Roland, Paragi Levente, Rácz Dóra, Rózsa Anita, Sáfár Attila, Secenji Flórián, Vass Júlia, Vecsernyés Anita Erzsébet, Vízvári Szabolcs, Zombori Anita.

A köszöntések sorát Kazi István és Vass Júlia versmondása, és Benkő Zoltán zongorajátéka színesítette. Az ünnepi műsort a Zákányszéki Parasztkórus előadásában a Himnusz és a Szózat foglalta méltó keretbe. A délelőtti programot az I. világháborús kiállítás megnyitása gazdagította, mely szeptember 3-ig tekinthető meg a Zákányszéki Művelődési Ház és Könyvtár épületében. A délután kulturális programokkal, véradók köszöntésével, sörivó versennyel, koncertekkel folytatódott, majd este utcabállal zárult. A nap házigazdája Süli Róbert, a Délmagyarország munkatársa, a Pick Szeged sajtófőnöke volt.

A falunapi rendezvény második napján az I. Zákányszéki TraktorShow fergeteges bemutatóval és versenyekkel vonzotta a népes közönséget. A nap végén egy 50-es MTZ is gazdára talált a tombolasorsolás fődíjaként. A vásártéren a traktorok versenyével párhuzamosan zajlott a fogathajtó bemutató, ahol a „lóerő” más értelmet kapott. A hagyományosnak számító fogatos bemutató ezúttal is üde színfoltja volt a falunapi programoknak. A két napos rendezvény az AFG DISCO szabadtéri bulijával zárult a Lengyel téren.

 

DSC 7205

 

A szervezők ezúton szeretnék megköszönni mindazok segítségét, akik részvételükkel, munkájukkal, felajánlásaikkal támogatták a XX. Zákányszéki Falunapok sikeres lebonyolítását.

 

ZakaHom-e Egyesület

 
Banner