Bejelentkezés

A bejelentkezés facebook vagy gmail felhasználói adatokkal is lehetséges.



Facebook

Keresés

Szavazás

A Táskaszentelést nagyon pozitív élményként élték meg a részt vevő gyerekek és szülök. Kérdésünk ezzel kapcsolatos: Ön szerint szükség van-e több olyan egyházi rendezvényre, amely a fiatalabb korosztályt mozgatja meg?

Nagyon szép szertartás volt, sok ilyen kell az elkövetkező időben - 91.3%
Nem hiszem, hogy ezzel kellene foglalkozni, aki akar járjon templomba vagy hittanra - 5%
Erre nincs szükség - 3.8%

Összes szavazat: 80
A szavazás befejeződött: 2014. okt. 09.

Galéria

Banner
FacebookGoogle bookmarkIWIWJP-Bookmark

 

  • Csótiné Ördög Edit vehette át a Csongrád Megye Szociális Ellátásáért Díjat. A Homokháti Szociális Központ intézményvezetője többek között hozzájárult Pusztamérgesen és Öttömösön az idősek nappali ellátásnak elindításához, valamint szerepe volt Zákányszéken, Üllésen, Ásotthalmon és Mórahalmon új épületrészek kialakításában és korszerűsítésében, illetve azok szakmai tartalommal való elindításában. “Arra vagyok a legbüszkébb, hogy nyolc kistérségi településnek is sikerült kiépíteni egy egységes alapokon nyugvó szociális ellátórendszert. Nagyon szép együttműködés alakult ki, amely meglátszik a pályázati tevékenységeinkben, illetve az ellátás színvonalában is” – mondta el portálunknak Csótiné Ördög Edit.
  • Az intézményvezető hozzátette: mindez ugyan az ő koordinálásával valósult meg az elmúlt öt évben, ehhez szükség volt arra a szakemberekből álló csapatra is, amely komoly támaszt nyújtott számára.

 

A teljes cikk a szegedma.hu oldalon olvasható.

 

-szerkesztőség-

 
Banner