Zákányszéki Parasztkórus

Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.”
(Babits Mihály)

Zákányszéki Parasztkórus 1964-ben alakult. Országos minősítésen tíz alkalommal vett részt az együttes. Népdal kategóriában kétszer elnyerték a „Fesztivál kórus” fokozatot, majd vegyes kari kategóriában „Arany” fokozatú minősítést szerzett. 1997. május 11-én Tiszaföldváron az újabb országos minősítési rendszerben is Arany fokozatú minősítést kaptak, 1998-ban ugyanezt az eredményt érték el. Rendszeres résztvevői voltak a Szövetkezeti Dalos Találkozóknak, ahol háromszor kaptak NÍVÓ-díjat. A kórus birtokosa a „Kiváló Együttes”oklevélnek, melyet kétszer nyert el. Többször szerepeltek a televízióban, rádióban és külföldön is. Háromszor nyerték el a „Kóruspódium Kiemelt Kórusa” címet.

Az együttes legutóbbi minősítésén „Arany” fokozatú elismerésben részesült 2009 évben Ásotthalmon.
énekkar2009 augusztusában az együttes a „Csongrád megye Alkotói Díj” birtokosa lett. A kitüntetéssel elismerték a több mint négy évtizeden át végzett szakmai tevékenység mellett az amatőr kórusmozgalomban végzett munkájukat is. A kórus művészeti vezetője 1969-2011-ig Monoki Lajos tanár úr volt, akinek 2010. évben Csokonai Vitéz Mihály díjat adományozott az akkori kulturális miniszter, elismerve a közel öt évtizeden át végzett magas szintű szakmai munkásságát.

A Zákányszéki Parasztkórus jelenlegi vezetője Pálnik András, aki szakmai hozzáértésével és határozottságával új fejezetet nyitott a kórus életében. Repertoárjukban zömmel népdalok szerepelnek, melynek hagyományápoló indíttatása mindig fontos szerepet játszott a kórus életében, de kórusirodalom klasszikus darabjait is szívesen választják műsoraikban.

A csoport tagjai között még ma is van két alapító tag (sajnos sokan már meghaltak). A kórus létszáma mára megfogyatkozott, túlnyomórészt nyugdíjas- és középkorosztály képviselteti magát a jelenleg 15 fős tagságban.

 

ADATOK:

Csoport neve: Zákányszéki Parasztkórus

Csoportvezető: Pálnik András

Csoport létszáma: 15 fő

Cím: 6787. Zákányszék, Dózsa Gy. u .45.

Telefon, fax: 62/ 590-080

E-mail cím: muvelodesihaz@zakanyszek.hu

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.