A pedagógusokról mindig egy régi film jut az eszembe: „A lámpás”, melyet Gárdonyi Géza írása ihletett és Kozák András főszereplésével került mozivászonra. Ez az egy szó nagyon találóan jellemezte az elmúlt század elejének, közepének tanítóit, tanárait, akik vitték a tudást a „fényt” a vidéki települések kisablakos házaiba, lerakva azokat az alapokat, melyre aztán jól lehetett építkezni. Lehetett helyben maradva átvenni a szülők örökségét, vagy elszakadva a szülőföldtől tovább képezni magukat.
A lényeg ma is ugyanez, de sok minden gyökeresen megváltozott. Ha egyszerűen fogalmaznánk, akkor azt mondhatjuk változtak a „körülmények”. Azért nem ilyen egyszerű.
A foglalkozásaira, óráira otthon becsülettel készülő óvó néni és tanító néni, ma lógós munkavállaló, aki jobb, ha intézményében tölti az idejét és elfoglalja magát, mert sokan ebben látják a társadalmi igazságosságot. A nyári szünet számukra, ma egy kivételes engedmény, melyért hálásak lehetnek, és nem a gyerekeink számára biztosított lehetőség, hogy nyugodt, önmagát folyamatosan kontrollálni képes pedagógusai legyenek. Pedig a túlterhelt, fáradt, stresszes munkaerő nem igazán jó.
Munkájuk nyoma ott lesz láthatatlanul a mindennapokban, mert a közösségben való együttműködést az óvodában, iskolákban is lehet és kell tanulni. A sok láthatatlan, az oktatási intézmények mindennapjaihoz tartozó munka adja a legszebb emlékeket, legyen az anyák napja, karácsony, farsang, osztálykirándulás, vagy ballagás.
Kicsit szomorúak lehetünk, mert lassan elmúlik az a régi, természetes, jó szívvel adok és örömmel elfogadok állapot! Pedig, ha a pedagógusoknak adunk, azzal gyerekeinknek adunk!
A boldog diákévek gondtalansága, a megszerzett ismeretek sora mindannyiunkat vissza-visszavezet időnként, – ha csak gondolatban is – egykori iskolánkba. Boldog lehet az az ember, aki olyan iskolában, olyan pedagógusok keze alatt nevelkedhetett, akikre sok év múltán is jó szívvel gondolhat.
A pedagógusok munkája talán soha nem szólt ennyi küzdelemről, alkalmazkodó készségük, türelmük valószínűleg soha nem állt ki annyi próbát, mint napjainkban. Többek között ezért is tartom különösen indokoltnak azt, hogy pedagógusnapkor köszöntsek minden, a településen, a településért, a zákányszéki gyerekekért dolgozó pedagógust.
A pedagógus lét nem csupán munkát jelent, hanem szellemiséget és egész életre szóló elhivatottságot. Az örök értékek továbbadása, vagy ha úgy tetszik átmenekítése a következő generációkra a legszebb vállalások egyike, amit ember tehet.
Köszönöm munkájukat, amelyhez további jó egészséget kívánok.
Matuszka Antal
polgármester
