Közel száz éve minden év május első vasárnapján az édesanyákat ünnepeljük. Az édesanyákat, akik nélkül nincs élet. Világra hoznak bennünket, felnevelnek és egész életünkben mellettünk vannak. Idén sem maradhat el a köszöntés.
Bár én azok közé tartozom, akik már nem fiatal gyermekként köszöntik édesanyjukat, mégis ilyenkor anyák napján, felmelegszik a lelkem, ünneplőbe öltözik a szívem és hálát adok a teremtőnek, hogy ezt megtehetem, van kit köszöntenem. Az idő azonban észrevétlenül telik és ez az édesanyákat sem kerüli el, a gyermekek mellett az unokák is köszöntik a nagymamákat, akik a köszöntést így megsokszorozva kapják. Sok kérdést teszünk fel ilyenkor felnőttként magunkban. Eléggé figyeltünk édesanyánkra, megbántottuk-e, okoztunk-e csalódást? Talán gyakrabban kellett volna családi programot szervezni, biztos mindig a munka volt a legfontosabb? Ezekre a kérdésekre azonban nem mindig kapunk választ, talán nem is baj. Egyetlen dolgot azonban minden embernek tudnia kell! Mégpedig azt, hogy legyünk bár járni tanuló kisdedek, vagy őszülő halántékú felnőttek, igazán boldogok csak addig lehetünk, amíg van kinek mondanunk azt a szót, hogy „édesanyám!”
Ebben az évben az anyák napi köszöntés rendhagyó, hiszen járvány fenyeget bennünket, mely mindenki nézve veszélyes, de leginkább a szeretett nagymamákra, nagyszülőkre. Nem igazán tudjuk szerető öleléssel érzékeltetni az ünnep mélységét. Hiszem mégis, hogy lélekben, gondolatban valamennyi család együtt tud lenni, érződik az a szeretet, melyet semmilyen külső ok nem tud elnyomni. Kívánom, hogy minden édesanya, nagymama érezze a gyermekeiből áradó szeretetet és gondoskodást, melyet nyugodtabb időszakban fizikálisan is megtapasztalhat.
Ezekkel a gondolatokkal és egy mellékelt kis verssel kívánok a település valamennyi anyukájának, nagymamájának nagyon sok boldogságot, erőt, egészséget és hosszú életet.
Matuszka Antal- polgá
rmester
Ahány levél lengedez szél ringatta ágon,
ahány harmatcsepp ragyog fűszálon, virágon
Édesanyám, fejedre annyi áldás szálljon.
