A természeti értékek közül figyelmet érdemel a Zákányi-medence , ahol a löszpuszta, a laza homok és a szikes rét egymást váltva teszik változatossá az egyébként sík vidéket. A Zákányi-medence talán a legnagyobb viszonylag érintetlen homokvonulat Csongrád megyében. A homokhátak közötti semlyékek és szikes tavak vadvizeit csatornák vezetik le. A szikes medence legmélyebb részén, a Lódri-tó környezetében számos növényritkaság található. A Szegedi Tudományegyetem kutatói folyamatosan végzik a terület flórájának feltérképezését.

A település felszíni kialakulása az Alföld, valamint a Duna-Tisza köze felszíni változásainak következtében hosszú évmilliókon keresztül alakult ki. A Duna és Tisza, valamint az Alföld uralkodó széljárása miatt löszből és homokból alakultak ki a domborzati viszonyok. A felszín folyamatosan, de sokkal lassabb ütemben változik az előző évszázadokhoz képest.

Átlagos tengerszint feletti magassága 92-98 m között változik, de a település nyugati határában, az egykori buckafelszíneken a 100 m-t is meghaladja. A kistáj enyhén hullámos, homokkal fedett hordalékkúpsíkság, melyen homokbuckák váltakoznak buckaközi laposokkal.

A területet belvízelvezető csatornák hálózzák be, amelyek a Hátságról érkező talajvizeket gyűjtik össze. Zákányszék határában a Domaszéki-főcsatorna a legjelentősebb, amely áthalad a Lódri-tavon. A 34 km hosszú csatornához 138 km2 vízgyűjtőterület tartozik. A zákányszéki határban 6 olyan csatornát alakítottak ki, amelyek fő iránya megegyezik a területre jellemző északnyugat-délkeleti szélkifújási iránnyal, s egyben a Csongrád megye délnyugati részén található sűrű csatornahálózat vízlevezetési irányával.

Szeged és környéke – ideszámítva Zákányszéket is – országunk napfényben leggazdagabb tája, így a település éghajlati adottságai kedvezőek a mezőgazdasági növénytermesztés számára. A település talajadottságai kedvezőtlenek, homoktalajok fordulnak elő főként. A futóhomok mellett a humuszos homok, a rétiesedő homok és a szikes, terméketlen homok is gyakori. A homoktalajok kedveznek bizonyos növények, gyümölcsök termelésének, de a gyakori, aszályos nyarak miatt csak öntözéses növénytermesztést lehet folytatni.

A szántóterület átlagos aranykorona-értéke 9,24 ak., ami igen kedvezőtlen termőhelyi adottságokat jelent. Vannak olyan területek, amelyek kiadósabb csapadékhullás következtében tartósan vízzel borítottak, művelésük nem megoldható. Az utóbbi években azonban aszálykárok sújtották a térséget.

Kiemelkedő jelentőségű a zöldség-gyümölcs termesztése és kisebb részben az állattenyésztés. Az őszibarack termesztése a szatymazi „őszibarack tájegység" részeként országos viszonylatban is kiemelkedő, de jelentős az alma-, a szőlő- és a fóliás zöldségtermesztés is.

Zákányszék összterülete 6606 hektár, s a belterület ennek csupán 6%-a, mintegy 392 hektár, külterület 6214 hektár.

Éghajlat

Az éghajlati adottság legkifejezőbb jellemzője a tartós, forró nyár. Évente átlagosan 32 olyan nap van, amikor a hőmérséklet maximuma 30 oC fok fölé emelkedik, s átlagban 83 napon éri a hőmérsékleti maximum a 25 oC fokot. Jellegzetes a korai tavaszodás és a hosszantartó, meleg ősz.

A legmelegebb hónap a július, a leghidegebb a január. Szeged és körzete az Alföld legnapfényesebb tája . A vegetációs időszakban a száraz, szikkasztó szél gyakran légköri aszályhoz vezet. A csapadék éves átlaga 580 mm. Legtöbb eső nyár elején, júniusban hull, a legszárazabb hónap a január és február.

A tengerszint feletti magasság 92-98 méter közötti. A táj igen gazdag időszakos vízfolyás okban, mesterséges belvízlevezető csatornákban és árkokban. A Duna-Tisza közi hordalékkúp-síkságról ide áramlik a talajvíz is. Ezért csapadékos években az elnyelt talajvíz a felszínre tör és "vadvíz"- veszély t okoz.

A zákányszéki semlyék élővilága

A zákányszéki semlyék a Kiskunság déli részén, Szegedtől nyugatra, Zákányszék község határában található. Növénytani szempontból a dorozsma-majsai földrajzi kistáj egyik leg értékes ebb gyepmaradvány a, különösen pókbangó lelőhely ként értékes. Hagyó Andrea e vidék természeti értékeit mutatja be.

Az elnevezésben szereplő semlyék kifejezés a nép nyelvén vizenyős, időszakosan vízborította mélyedést jelent. A dél-kiskunsági semlyékek északnyugat-délkeleti irányban húzódó, deflációs mélyedésrendszer részei. Leginkább tavasszal borítja őket víz, majd nyárra fokozatosan kiszáradnak. Korábban összefüggő hálózatot alkottak, mára azonban a köztük kialakított kultúrterületek szétszabdalták őket. A belvízrendezések, csatornázások miatt lassú száradásuk is megindult, fontos feladat lenne ennek a folyamatnak a megállítása a megfelelő talajvízszint helyreállításával.

A semlyékek természetes növényzetének fennmaradása annak köszönhető, hogy szántóföldi művelésre alkalmatlanok, ezért az alföldi gyepek legnagyobb részétől eltérően, nem törték fel őket.

Belőlük kisebb-nagyobb homokhátak emelkednek ki, ezek nem kerülhették el sorsukat, nagy részüket mára felszántották, ezért a még megmaradt homokháti sztyepprétek különös jelentőséggel bírnak.

A térségben több hasonló, természetes, illetve természetközeli növényzettel borított semlyék található. A ma már csak kis foltokban fellelhető, kipusztulással veszélyeztetett homokháti sztyeppnövényzet nagyban növeli értéküket.

A zákányszéki semlyék növényzete természetközeli, több ritka, védelemre érdemes növénytársulást őriz. Tíz védett és egy fokozottan védett növényfaj nak ad otthont.

A semlyék mélyét szikes mocsarak, nádasok, magassásrétek borítják. Valamivel magasabb térszínen sziki sásrétek és kiszáradó láprétek találhatók. A szikes mocsarak közé a sziki kákás és kötőkákás társulások tartoznak, ezek sokszor egymással és a nádassal is mozaikolnak. A névadó fajok adják a növényzet nagy tömegét, rajtuk kívül kevés növényfaj kis borítással fordul elő. A magassásrétek domináns fajai a mocsári sás (Carex acutiformis) és a parti sás (C. riparia), ezek sűrű növényzetet hoznak létre. A sziki sásrétek domináns fajai a réti sás (Carex distans), és a fehér tippan (Agrostis stolonifera). Ezek változó aránya mozaikossá teszi az állományokat. A kis kiterjedésű kiskunsági szikfoknövényzetfoltok mellett a sziki sásréteken is előfordul a pannóniai endemikus sziki őszirózsa (Aster tripolium subsp. pannonicus). Védett fajai a gyíkpohár (Blackstonia acuminata) és a pannóniai endemikus kisfészkű aszat (Cirsium brachycephalum). A kiszáradó vagy kékperjés láprétek névadó faja a magyar kékperje (Molinia hungarica). A sziki sásrétekkel együtt tavaszi vízborítás jellemzi, ami nyárra fokozatosan eltűnik. Egyes állományaiban dominánssá vált a deres sás (Carex flacca). Jellemző fajai a magyar imola , a festő zsoltina, az őszi vérfű, az évelő len, és helyenként a sziki cickafark. Feltűnőek a szürkekáka csomói, a réti boglárka sárga virágai, és a tövises iglice kis "bokrai". A sások közül nagy gyakoriságú a muharsás, és előfordul még a réti sás, a rókasás, a molyhos sás és a borzas sás. Védett faja a benne elszórtan előforduló, nedves élőhelyeket kedvelő, ibolyáskék virágú szibériai nőszirom (Iris sibirica), amely májusban, júniusban nyílik.

Az említett nedves élőhelyek közös, védett orchideafaja a mocsári kosbor (Orchis laxiflora subsp. palustris).

A buglyos szegfű (Dianthus superbus)populációja magassásréten található. Fehér és rózsaszín virágú példányai is előfordulnak.

A liláskék virágú fátyolos nőszirom (Iris spuria) szintén a nedves élőhelyeket kedveli, egy kis, szikes mocsár borította mélyedésben találtam meg kisebb állományát. A szibériai nősziromnál kecsesebb növény, külső lepellevelei sárga foltosak.

A homokhátakon homoki sztyepprétek találhatók, melyek valószínűleg kékperjés láprétekből jöttek létre kiszáradással. Domináns fűfajai az alsó szintjében a pusztai csenkesz, felső szintjében az élesmosófű, a csomós ebír, és a réti csenkesz. Májusban, júniusban rendkívül tarka virágtengerek ezek. Elsősorban a sárgán virító, nagyvirágú kakascímer (Rhinanthus angustifolius) és a kék virágú évelő len (Linum perenne) határozza meg színüket. Jellemző virágai még a mezei zsálya , a sziki és a magyar cickafark , az alacsonyabb növésű üstökös pacsirtafű , a fehér virágú ernyős madártej , a bennszülött budai imola , és magyar szegfű , a pongyola harangvirág , a pillangósok közül pedig a tövises iglice, a festőrekettye, a tarka koronafürt , és a szarvas kerep . A sztyepprétek egyes állományaiban előfordul a semlyék legértékesebb, fokozottan védett növényfaja , a pókbangó (Ophrys sphegodes) is, mely azonban legnagyobb számban legjellemzőbb előfordulási helyén, nedves rét és száraz homoki rét találkozásánál lelhető fel. A többi előforduló orchideánál korábban, április-májusban virágzik, szubmediterrán növény. Virága igen változatos mintázatú, pókhoz hasonlít, a növény megporzói azonban nem pókok, hanem hártyásszárnyúak. Vele együtt fordul elő a poloskaszagú kosbor (Orchis coriophora), a homoki sztyeppréten kívül egy homoki sztyepprét - kékperjés láprét átmenetben is. Az egyik sztyepprétállományban egy harmadik védett orchideafaj, a vitézvirág (Anacamptis pyramidalis) is virít. Ez az előbbi fajjal együtt csak júniusban, júliusban virágzik. Virágainak színe a világostól sötét rózsaszínig változik. A már említett Sadler-imola vagy budai imola (Centaurea sadleriana) pannóniai bennszülött növényfaj, ezért nyilvánították védetté. Az országban egyébként nem túl ritka, a vizsgált terület homokhátain is mindenütt megtalálható, viszonylag nagy egyedszámmal. A gömbölyded, égszínkék virágú, szintén védett epergyöngyike (Muscari botryoides) a többi növény előtt, már március végétől virágzik. Albinó egyedei is előfordulnak.

A tavasszal vízzel elborított semlyékek gyakori növénye a gólyahír . Áprilisban gólyahír-mezők borítják ezeket a nedves réteket, melyek ilyen tömegesen ritkán fordulnak már elő.

E növény a boglárkafélék családjába tartozik, bokros növésű, 15-20 cm magas növény, melynek levelei fényesek, finoman csipkések. Kis virágai a szárakon többesével helyezkednek el. Márciustól májusig ezernyi gólyahír színezi sárgára a csatornák partját, az alacsonyabb réteket.

A kép a Halászka csatorna mellett lévő Márki semlyékben készült.

A semlyék a madárfajok számára elsősorban táplálkozó- és fészkelőhelyként szolgál. Fészkel itt a bölömbika, a nagygoda, a bíbic . Előfordul szalakóta, kis őrgébics, mezei pacsirta, sárga billegető, sordély , fácán, nádirigó , nádiposzáta, és további fajok is.

A ragadozók közül barna rétihéják vadásznak itt rendszeresen.

A semlyék szélén, földút mellett található facsoport és fasorok biztosítanak élőhelyet többek között a nagy fakopáncs, a sárgarigó, és a kakukk számára.

A kétéltűek közül valamely zöld béka faj(ok), és a zöld levelibéka (Hyla arborea), a hüllők közül a mocsári teknős (Emys orbicularis), és a fürge gyík (Lacerta agilis) él itt.

Ez a sokszínű gyepmaradvány tehát védelemre érdemes, fontos lenne megőrizni. A mai tájhasználat nem veszélyezteti, de védetté nyilvánítása nagyobb biztonságot jelentene. A legfontosabb feladat a megfelelő vízszint biztosítása volna a szárazodás megállítása érdekében.

Hagyó Andrea

Zákányszék környezetének természetes állatvilága

Az állatvilág is sokat szegényedett az elmúlt kétszáz évben, hiszen a szárazodás, illetve a mezőgazdasági művelés térhódítása következtében megszűntek egyes fajok élő-, költő-, táplálkozóhelyei, vagy kipusztultak azok a növények, amelyekkel az állat táplálkozott.

Mindezek ellenére vidékünkön igen gazdag az ízeltlábú fauna . Csak a főbb védett fajokat kiragadva: él itt például aranypettyes bábrabló , kis szarvasbogár és a nevéhez méltóan színpompás pompás virágbogár.

A magasabb rendűek közül a kétéltűek természetes vízigényüknél fogva a vizes élőhelyekhez kötődnek, így ezek kiszáradása ezen állatcsoport életterét is beszűkíti. Megfelelő vízellátottság esetén a lápos élőhelyek állandó lakója a dunai gőte , a pettyes gőte és a zöld varangy . Ezek a fajok az élőhelyüket fenyegető nyári szárazság elől a Domaszéki-főcsatorna medrébe menekülnek. A hüllők már nem kötődnek olyan erősen a vízhez, közülük a zákányszéki határban leginkább fürge - és zöld gyík kal , valamint mocsári teknős sel lehet találkozni.

A madárvilág képviselőiből csak néhányat említve: szívesen fészkel ezen a területen a bíbic, a piroslábú cankó, a nagy goda, és a bölömbika. Gyakran láthatjuk az égen a jellegzetes röpképű, behúzott nyakú szürkegém sziluettjét, ami mindig a víz jelenlétét sejteti. A madárfajok számára elsősorban táplálkozó-, és fészkelőhelyként szolgál a semlyék. Előfordul szalakóta, kis őrgébics , mezei pacsirta, sárga billegető , sordély, fácán, nádirigó, nádiposzáta is.

A barna rétihéják vadásznak rendszeresen ezen az igen jól áttekinthető, sík vidéken.

A nagy fakopáncs , a kakukk , és a sárgarigó számára a földút mellett, a semlyék szélén található facsoport és fasorok biztosítanak élőhelyet.

Az emlősök jórészt a kevéssé látványos apró rágcsálók, mint például a mezei cickány, a güzüegér vagy mezei pocok teszik ki, de a nyest , a hermelin , a mezei - és az üregi nyúl szintén előfordul.

E rövid jellemzésből is kitűnik, hogy Zákányszék területén – a barackosok, a kukorica- és gabonaföldek meg a tanyák között elrejtve – számos ritkaságot őriz a táj.

A zákányszéki határban jelenleg még nincsen védett terület, ám az előbbiekben említett értékes társulások élőhelyei – megfelelő kutatási eredményekkel alátámasztva – érdemesek lennének legalább egy helyi védelmi státusz megítélésére.

Ornitológusok egy csoportja 2000. május 26-án a Zákányszéktől keletre fekvő Lódri-széken sziki madarak állományfelmérését végezték. Munkájuk közben egy szokatlan hantmadárra lettek figyelmesek, melyet alaposabban megszemlélve pusztai hantmadár nak azonosítottak. Ezután a madárról bizonyító felvételeket készítettek, valamint megfigyelték ezt a hazánkban még nem látott fajt . ifj. Oláh Jánosnak is sikerült fényképeket készítenie a madárról.

Eme ritka eseményről részletes beszámoló készült.