Bejelentkezés

A bejelentkezés facebook vagy gmail felhasználói adatokkal is lehetséges.



Facebook

Keresés

Szavazás

A Táskaszentelést nagyon pozitív élményként élték meg a részt vevő gyerekek és szülök. Kérdésünk ezzel kapcsolatos: Ön szerint szükség van-e több olyan egyházi rendezvényre, amely a fiatalabb korosztályt mozgatja meg?

Nagyon szép szertartás volt, sok ilyen kell az elkövetkező időben - 91.3%
Nem hiszem, hogy ezzel kellene foglalkozni, aki akar járjon templomba vagy hittanra - 5%
Erre nincs szükség - 3.8%

Összes szavazat: 80
A szavazás befejeződött: 2014. okt. 09.

Galéria

Banner
FacebookGoogle bookmarkIWIWJP-Bookmark

 Volt egyszer, hol nem volt, Mórahalmon innen, de Kiskunmajsán túl, valahol a Zákányi-medencében, volt egy homokos, löszös, szikes, imitt-amott homokbuckákkal tarkított terület, melyet már i.e. 1000 körül is laktak. Erre utalnak a késő bronzkori leletek és a feltárt avar sírok. A településnek az évszázadok során több nevét is bejegyezték, de a legérdekesebb elnevezést akkor viselte, amikor a XIX. században kialakult Szeged környékén a nagy kiterjedésű tanyavilág. Ekkor a szegedi Alsótanyához tartozó Zákány kapitányságon belül létrejött a mai község elődje, Zabosfa. A legenda szerint állt itt egy öreg nyárfa, melynek odvából rendszeresen kinőtt néhány szál zab. Mivel nem találtak rá magyarázatot, az emberek csodaként emlegették, a környéket pedig a „zabos” nyárfa tette leginkább ismertté. A község jelenlegi neve Zákányszék, melyben a „Zákány” szó – az első írásos emlékek alapján – a XII. századi tulajdonosokra, a Zákány családra utal, a „szék” pedig a „székes”, vagyis szikes szóból alakult ki.

Ennek a közel 3000 lelket számláló kis településnek a szélén, sőt, még azon is túl, az egykori tanyavilágban volt egy icike-picike, nádfedeles, tornácos, takaros kis házikó. Ebben az icike-picike kis házikóban lakott réges-régen egy család, melynek leszármazottai úgy gondolták, mindazt, ami a régi időkből megmaradt, érdemes megőrizni és másoknak is megmutatni. Létrehozták a zákányszéki Öregház Tanyamúzeumot.

Úton a múzeumba egy skanzen rajzolódott ki lelki szemeim előtt. Az irányt mutató, méretes szalmabábunál lekanyarodva a főútról, két lelkes kutya és a tulajdonos fogadott a tanyán. Meglepetésemre ez a múzeum kicsit sem olyan, mint egy hagyományos értelemben vett tájház. Sokkal meghittebb. Mindent meg lehet nézni közelről, egyes tárgyakat kézbe is lehet venni. Nincsenek kordonok, van viszont idegenvezetés. A ház tulajdonosa személyesen vezetett körbe a tanyán, miközben elmesélte a ház és az udvar minden szegletének históriáját. Érdekesek voltak a bemutatott bútorok és eszközök, de leginkább az a bizalom fogott meg, mellyel a házigazda bepillantást engedett a család múltjába.

A cikk a videkielet.hu oldalon folytatódik.

 

 
Banner