Bejelentkezés

A bejelentkezés facebook vagy gmail felhasználói adatokkal is lehetséges.



Facebook

Keresés

Szavazás

A Táskaszentelést nagyon pozitív élményként élték meg a részt vevő gyerekek és szülök. Kérdésünk ezzel kapcsolatos: Ön szerint szükség van-e több olyan egyházi rendezvényre, amely a fiatalabb korosztályt mozgatja meg?

Nagyon szép szertartás volt, sok ilyen kell az elkövetkező időben - 91.3%
Nem hiszem, hogy ezzel kellene foglalkozni, aki akar járjon templomba vagy hittanra - 5%
Erre nincs szükség - 3.8%

Összes szavazat: 80
A szavazás befejeződött: 2014. okt. 09.

Galéria

Banner
FacebookGoogle bookmarkIWIWJP-Bookmark

A hagyományoknak megfelelően a XVIII. Zákányszéki Falunapon, 2012. augusztus 18-án díszpolgári címet, díjakat és elismerő okleveleket adott át Matuszka Antal polgármester. A helyi közösség tiszteletét, háláját kifejező elismeréseket ebben az évben olyan emberek kapták, akik nem tettek nagy felfedezéseket, nem találták meg az örök élet titkát, de hosszú ideje, egyenletesen nagy szorgalommal, odaadással dolgoztak a település anyagi és szellemi értékeinek gyarapításáért.

 

 

Az önkormányzat képviselő-testületének döntése alapján Zákányszék község új díszpolgára: Dr. Máthé Ellák nyugalmazott állatorvos, aki a településen végzett állatorvosi, társadalmi-közéleti tevékenységéért, életpályája elismeréseképpen kapta a kitüntető címet.

Dr. Máthé Ellák Diósgyőrben folytatta általános iskolai és gimnáziumi tanulmányait. 1956 és 1962 között elvégezte az állatorvosi egyetemet, közben a Honvéd Lovassport Szakosztályában versenyzett. Az egyetem elvégzése után 1966-ig Miskolcon a Kórbonctani Intézetben, majd 1973-ig megyei főállatorvosként dolgozott Miskolcon és Egerben. 1973-ban Göncön kapott körállatorvosi állást. Innen vezetett az út Csongrád megyébe, ahol 1979-ig a Mesterséges Termékenyítő Főállomás igazgatója volt.

Időközben – 1974-ben – házasságot kötött Dr. Müller Máriával. Három gyermekük születtet.

Dr. Máthé Ellákot 1979-ben nevezték ki Zákányszékre hatósági állatorvosnak, ahol nagyüzemi állatorvosi feladatokat is ellátott.

Bekapcsolódott a község közéletébe is. Négy éven keresztül önkormányzati képviselőként aktívan dolgozott a település fejlesztéséért, az életkörülmények jobbításáért. Immár 33 éve végez munkát a településen, nyugdíjasként is köztiszteletnek örvend.

 

 

„Zákányszékért” Díjasok:

 

Liebhaber Gáborné Huszta Julianna óvodavezető kiemelkedő oktató-nevelő munkájáért, a település közösségének szervezéséért, hagyományaink életben tartásáért, aktív közéleti tevékenységéért kapta a díjat.

Általános iskolába Zákányszéken járt, majd a Széchenyi István Óvónőképző és Vízügyi Szakközépiskolában szerzett óvónői képesítést. 1979. júliustól egészen 1993 júniusáig a Szeged - Északi Városi I. számú óvodában dolgozott. 1982-től 84-ig elvégezte a Szarvasi Felsőfokú Óvónőképzőt. Közben házasságot kötött, és megszületett fiú gyermeke, Gábor.

Liebhaber Gáborné 1993-tól dolgozik a Zákányszéki óvodában, előbb óvónőként. Munka mellett a Debreceni Egyetem Főiskolai karán óvodavezetői szakvizsgát tett és ezt követően 1998-tól a Zákányszéki Manó-kert Óvoda óvodavezetőjévé nevezték ki. Nevéhez fűződik az óvoda pedagógiai programjának kidolgozása, ez idő alatt nyerte el az óvoda a Zöld Óvoda címet. Munkája során nagy hangsúlyt fektet a település madár- és növényvilágának megismertetésére, a helyi hagyományok felkutatására, dokumentálására és tájházban történő bemutatására. Aktív részese a települési rendezvényeknek, közreműködik a civil szervezetek munkájában, a testvér-települési kapcsolatok építésében.

 

Hegyesi József egyéni vállalkozónak a településen végzett kiemelkedő társadalmi, közéleti tevékenységéért, életpályája elismeréseként „Zákányszékért” díjat adományozott Zákányszék Község Önkormányzatának Képviselő-testülete.

Hegyesi József általános iskolába a domaszéki Zöldfás iskolába járt, majd a Szegedi 600.sz. Szakmunkásképzőben vasesztergályos képesítést szerzett 1970-ben.

Első munkahelye a Vasipari Ktsz., itt dolgozott 1974-ig. Azonban nagy szerelme – a gépkocsivezetés – korán rabul ejtette, és 1974-től napjainkig kapcsolatban áll a gépkocsival, a fuvarozással. Volt egyszerű gépkocsivezető, tehertaxis és 1979-től teherfuvarozó, vagy, ahogy akkor hívták: „maszek”. Több, mint harminc éve, 1980 óta ugyanannál a cégnél, a MEDIKÉMIÁ-nál egyéni vállalkozóként teherfuvarozó.

1972-ben kötött házasságot Dani Máriával. Két gyermekük, Zsuzsi 1972-ben, Gábor 1981-ben született.

Örökmozgó, nyüzsgő, szervező, tenni akaró ember. Részt vett az új iskola építésében. Alapító tagja és gazdaságvezetője a polgárőrségnek, munkáját kitüntetéssel ismerték el. Bekapcsolódott a település sportéletének szervezésébe, az 1980-as évektől a helyi sportkörnek vezetőségi tagja.

 

Kopasz Szilveszternek, a Zákányszéki Vállalkozók, Gazdálkodók Klubja vezetőjének Zákányszék Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a település közösségének szervezéséért, a civil szférában kifejtett aktív közéleti tevékenységéért adományozta a díjat.

Általános iskolai tanulmányait Mórahalmon végezte, majd növénytermesztő és állattenyésztő technikusi képesítést szerzett Szegeden, a Kiss Ferenc Mezőgazdasági és Erdészeti Szakközépiskolában. Első munkahelye a Csongrád Megyei Állattenyésztési Felügyelőség volt, ahol 1974-től 10 éven keresztül dolgozott. 1984-től 1992-ig Forráskúton a helyi szövetkezetben az állattenyésztő ágazatban tenyésztésvezető munkakört töltött be.

1978-ban megnősült és Zákányszékre költözött. A házasságból két gyermek született, 1979-ben Zsolt és 1984-ben Tibor.

Kopasz Szilveszter már fiatalon bekapcsolódott a rendezvények, programok, táborok szervezésébe. Zákányszéken jelentős szerepet vállalt a civil szerveződések létrejöttében, tevékenységük indításában. Alapító tagja volt a Zákányszéki Vállalkozók, Gazdálkodók Klubja egyesületnek, melynek 2001-től napjainkig a vezetője is. Az egyesületen keresztül napjainkig több mint száz ismeretterjesztő előadást szervezett, aktív részese, meghatározója a klub életének.

2002 és 2006 között a képviselő-testület pénzügyi bizottságának külső tagja. Részt vesz a helyi Polgárőrség tevékenységében is, annak tagja 2003-tól. A polgármester Független Tanácsadó Testületének munkájában 2011 októbere óta vesz részt. Segíti a településszintű rendezvények előkészítését, lebonyolítását.

 

 

„Elismerő Oklevelet” kapott:

 

Puskás István és Puskás Istvánné Krisztin Mária, a település rendezvényeinek szervezéséért, közösségi munkájukért és aktív közéleti tevékenységükért.

Közös életüket 1973-ban Zákányszéken, tanyán kezdték, majd 1979-ben költöztek be a faluba. Közben megszülettek gyermekeik, Mónika 1974. június 12-én, majd Gyöngyi 1976. november 19-én.

István a helyi szakszövetkezetben gépszerelő-lakatosként dolgozott egészen a rendszerváltásig, majd a mezőgazdaságban, saját gazdaságukban találta meg a család boldogulását.

Marika tíz évig a Szegedi Paprikafeldolgozóban, aztán a helyi szakszövetkezet kisboltjában dolgozott. Már a nyolcvanas évektől bekapcsolódott a falu közéletébe, azonban igazán 2002-től aktív résztvevője a Zákányszéki Böllérnapoknak, bevonva természetesen férjét, Istvánt is. Együtt segítenek a Vállalkozók Gazdálkodók Klub rendezvényein, a Nőegylet által szervezett adventi gyertya gyújtásokon is, mindenütt, ahol segítő kezekre van szükség.

 

Tanács Klára nyugalmazott köztisztviselő, a településen végzett társadalmi és közéleti tevékenységéért.  

Általános iskolába a zákányszéki belterületi iskolába járt, majd Szegeden, a Tömörkény István Gimnáziumban érettségizett, 1968-ban. Sikertelen főiskolai felvételi után Zákányszék Községi Tanács Végrehajtó Bizottságánál kapott munkát, igazgatási előadóként. Elvégezve a Tanácsakadémiát, egy Bács-Kiskun megyei település – Nyárlőrinc – vb. titkári munkakörét eredményesen pályázta meg, és 1975. szeptember 1-jével ott kezdett szinte új életet. Bács-Kiskun megyében – Nyárlőrincen és Kecskeméten – élt és dolgozott több mint 30 évig. Ez idő alatt szerzett államigazgatási főiskolai végzettséget.

Életpályája végig a közigazgatáshoz kötődött. Dolgozott tanácsnál, községi és megyei szinten, Zákányszék és Nyárlőrinc községekben, valamint Bács-Kiskun megyénél. Aztán 1999-ben a Bács-Kiskun Megyei Közigazgatási Hivatal köztisztviselője lett, onnan ment nyugdíjba.

2007-ben hazaköltözött Zákányszékre. Bekapcsolódott a Nőegylet tevékenységébe, tagja lett a ZakaHome-e Egyesületnek, ahol részt vesz a helyi tájékoztatási, hírközlő munkában. Tagja a Zákányszéki Kis Újság szerkesztőbizottságának, helytörténeti anyagokat készít a Zákányszéki Életképek-be. Tagja a polgármester Független Tanácsadó Testületének.

 

 

Börcsök Zoltán informatikus, a településen végzett kiemelkedő média tevékenységéért.

Általános iskolai tanulmányait Zákányszéken végezte. Érettségi bizonyítványt a Szegedi Déri Miksa Műszaki Szakközépiskolában kapott. Vonzódott, érdeklődött az informatika iránt, közép és felsőfokú informatikai képesítést szerzett. 1995-től informatikusként dolgozik az önkormányzatnál.

Bekapcsolódott a média világába, a Rádió-88 sporttudósítója, majd a Déli Sport újság tulajdonosa volt, amit később a Sárga-fekete hirdető újság váltott fel.

A helyi média megteremtéséből, működtetésének feladataiból – civil szervezet vezetőjeként is – egyre többet vállalt és vállal. 2004-től szerkeszti a település honlapját. Az önkormányzat megbízásából kiadója a helyi Kis Újságnak. Számtalan tudósítás, hírblokk készítője, szerkesztője. Civil szervezet vezetőjeként kiadója a Zákányszéki Életképek című kiadványnak.

 

Gratulálunk a kitüntetetteknek, további munkájukhoz jó egészséget, sok erőt kívánunk!

 

ZakaHom-e

 
Banner