A Zákányszéki Belterületi Általános Iskolától 1964-ben 14 nyolcadik osztályos mondott könnyes búcsút, az 50 éves találkozóra 11-en készülődhettünk.

Kispéter Jánosné gyémánt-, valamint Szabó István aranydiplomás tanárok társaságában, családias hangulatban, kellemes beszélgetéssel, közös emlékek felemlegetésével töltöttük együtt a szombat délutánt. A kis csapat külön is büszke arra, hogy mindkét tanárunk Zákányszék község díszpolgára.

A találkozó vidám hangulatban, az otthonról hozott pálinka és „kontyalávaló” kóstolgatásával indult. Annak a 4 volt osztálytársunk és családjuk egészségére is koccintottunk, akik egészségi és egyéb okok miatt a találkozón nem vettek részt. Legtöbben itt a faluban élünk, gyakrabban összefutunk, mégis az üdvözlésnél hosszan méregettük egymást, kinek, mennyi ezüst szál lopózott a hajkoronájába, vagy a régi dús hajat mennyire sikerült a fiúknak megőrizniük. Bizony néhányunkat a párja már nem tudta elkísérni, de viszont jött egy „unokánk” is, akit mindenki nagy szeretettel – szinte sajátjaként – üdvözölt.

Az eltelt ötven év során elhunyt tanárok – Takács József igazgató, Kispéter János igazgató-helyettes, Szabó Márta és Puskás Ferencné tanárnők – valamint Ábrahám Imre, Battancs András és Kazi Terézia osztálytársak emlékére mécseseket gyújtottunk. Sajnos volt osztályfőnökünk – Pocskai József – is már 26 éve meghalt. A régi iskolában – Dózsa György utca 21. sz. alatt – volt osztálytermünket felkeresni nem tudtuk, mert az már magánlakás. De ettől függetlenül az emlékekben még mindig ott élnek azok a diákcsínyek, sikeres, sikertelen feleletek, dolgozatok emléke, amiket jó, összetartó közösségben éltünk át.

Természetesen a személyes sorsok kibeszélésére is sor került. Kispéter Jánosné tanárnő most Sík Sándor A legszebb művészet című versének első három szakaszával lepte meg tanulóit és e sorok segítségével mondta el, hogyan is él most, hogyan érdemes megöregedni. Szabó István tanár úrral jókat kuncogtunk a világjárása során vele megtörtént mulatságos eseményeken, még a jó öreg Zaporozsecet is felemlegettük. És aztán jöttek sorban a „gyerekek”: ki vidámabb, ki szomorúbb élethelyzetekről számolt be, de szinte minden történetet azzal az Arany János-i idézettel lehettet volna zárni, ami az osztályteremben a táblára az utolsó napon felkerült: „Előtted a küzdés, előtted a pálya, az erőtlen csügged, az erős megállja.” Elköszönéskor – magunkhoz szorítva a ZakaHom-e –os fiúk által ennek a találkozónak az emlékére készített emléklapot – fogadtuk, a következő alkalomra nem várunk öt évet …

Tanács Klára szépkorú diák

További képek az alábbi linken tekinthetőek meg: Facebook