Bejelentkezés

A bejelentkezés facebook vagy gmail felhasználói adatokkal is lehetséges.



Facebook

Keresés

Szavazás

A Táskaszentelést nagyon pozitív élményként élték meg a részt vevő gyerekek és szülök. Kérdésünk ezzel kapcsolatos: Ön szerint szükség van-e több olyan egyházi rendezvényre, amely a fiatalabb korosztályt mozgatja meg?

Nagyon szép szertartás volt, sok ilyen kell az elkövetkező időben - 91.3%
Nem hiszem, hogy ezzel kellene foglalkozni, aki akar járjon templomba vagy hittanra - 5%
Erre nincs szükség - 3.8%

Összes szavazat: 80
A szavazás befejeződött: 2014. okt. 09.

Galéria

Banner
FacebookGoogle bookmarkIWIWJP-Bookmark

A XVII. Zákányszéki Falunap több, rendkívül érdekes, vonzó programja közül a legkiemelkedőbb ismét a kitüntetések, elismerések átadása volt. A polgármesteri megnyitót követte azoknak a zákányszéki polgároknak a köszöntése, akik napi munkájuk mellett az átlagosnál többet vállaltak és tettek a község fejlődéséért, élhetőbbé tételéért, az itt élő közösségért.

Két év után ismét gyarapodott a község díszpolgárainak száma. „Zákányszékért” kitüntető címet ketten, míg „Elismerő Oklevelet” négyen vettek át.

 

Zákányszék Község Díszpolgára címet adományozott a képviselő-testület Csóti József gazdálkodónak, a község érdekében végzett gazdasági, társadalmi munkásságáért, példamutató életpályája elismeréseként. (Egészségi állapotára tekintettel a kitüntetést gyermeke – Csóti László – vette át.)

Csóti József (Zákányszék, József Attila utca 68. szám alatti lakos) nyugdíjas gazdálkodó Szegeden született, általános iskolai tanulmányait a Zákányszék-Alsói általános iskolában végezte, majd 1965-ben Szegeden, a Kőrösy József Közgazdasági Technikumban szerzett középfokú képesítést.

1965-től kis megszakításokkal 1981-ig a helyi tanácsi apparátusban gazdálkodási előadóként dolgozott. 1968-ban kötött házasságot, feleségével két fiúgyermeket neveltek fel. A szülőktől örökölt munkaszeretetnek és a mezőgazdaság iránt érzett elkötelezettségnek köszönhetően a közigazgatás mellett a mezőgazdasági termelés is fontos szerepet töltött be a család életében, és tölt be a mai napig.

Több közösségi szerepet vállalt: a Homokkultúra Szakszövetkezetben vezetőségi tagként, majd a 80-as évek elejétől a helyi egyházközség képviselő-testület tagjaként, két ciklusban a testület elnökeként tevékenykedett.

1990-től Zákányszék Község Önkormányzatának Képviselő-testületében képviselőként 20 évig, 2010-ig végezte felelősségteljesen a közéleti munkát. A négy ciklusból háromban, 12 évig alpolgármesterként segítette a polgármester és a testület munkáját. Példamutató higgadtságával, és józan ítélőképességével nagymértékben hozzájárult a község fejlődését meghatározó döntések meghozatalához.

„Zákányszékért” díjat adományozott a képviselő-testület Hajdú Imréné nyugalmazott köztisztviselőnek, a településen végzett kimagasló, több évtizedes közéleti munkájának, példamutató életvitelének, életpályája elismeréseként.

Hajdú Imréné Ördögh Ilona (Zákányszék, József Attila utca 45. szám alatti lakos) zákányszéki, mezőgazdasággal foglalkozó szülők gyermekeként született Szegeden. Zákányszéken járt általános iskolába, majd Szegeden közgazdasági technikumot végzett. 1964-ben a helyi szakszövetkezetben könyvelőként kezdett dolgozni. 1966-ban kötött házasságot, leánya pedagógusként dolgozik.

Hajdú Imréné 1970-ben kötelezte el magát a közigazgatással, melyben több mint 30 évet töltött. A Zákányszéki Községi Tanácsnál 1985-ig az adóügyeken kívül valamennyi ügykörben dolgozott. Bekapcsolódott a helyi Nőtanács tevékenységébe is.

Kiemelkedő munkáját 1982-ben a „Tanács Kiváló Dolgozója” kitüntetéssel jutalmazták. 1985-től a Csongrád Megyei Tanács Igazgatási Osztályán, majd a Szeged Megyei Jogú Város Anyakönyvi Hivatal csoportvezetőjeként dolgozott, ahonnan 2002-ben vonult nyugdíjba.

Aktív nyugdíjas életet él, 2002-2006-ig alpolgármesterként tevékenykedett a helyi képviselő-testületben, ugyanebben az időszakban az egyházközség Caritas szervezetének vezetője is. Közreműködött a helyi nőmozgalom újjáélesztésében, nevéhez fűződik a Zákányszéki Nőegylet megalakítása és működésének elindítása. Aktív tagja a Nőegyletnek és a Gazdálkodók Vállalkozók Klubjának. Kezdeményezője, aktív szervezője és résztvevője az Adventi Gyertyagyújtás rendezvénysorozatnak.

„Zákányszékért” díjat adományozott a képviselő-testület Fődi József vállalkozónak, a településen végzett társadalmi és gasztronómiai tevékenységének elismeréseként.

Fődi József (Zákányszék, Tömörkény u. 61. szám alatti lakos) Ásotthalmon született. Iskolai tanulmányait az Öttömösi Általános Iskolában kezdte, majd hentes és mészáros szakmát szerzett Szegeden, a Fodor József Élelmiszeripari Szakmunkásképzőben.

1980-ban kötött házasságot, 1982-ben költöztek Zákányszékre. Három gyermeket neveltek fel.

Fődi József 1972-től 1989-ig a Szegedi Szalámigyár és Húskombinátban dolgozott, ezt követően 1995-ig a Zákányszéki Általános iskolában volt pedellus, majd egyéni vállalkozóként élelmiszerboltot és húsfüstölőt nyitott és üzemeltet a mai napig.

Aktívan bekapcsolódott a település közéletébe, közel három cikluson keresztül 2010-ig önkormányzati képviselőként tevékenykedett. Tagja a helyi Polgárőr Csoportnak.

Kiváló érzékkel és komoly szaktudással irányítja a Zákányszéki Böllérnapokon a közreműködő böllércsapatokat, valamint a települési rendezvényeken a gasztronómiához kapcsolódó programokat.

Elismerő Oklevelet adományozott Körömné Gedai Mária nyugdíjba vonuló köztisztviselőnek a képviselő-testület, kifejezve tiszteletét a településen végzett 40 éves közszolgálati tevékenységéért. 

Körömné Gedai Mária (Zákányszék, Dózsa György utca 68. szám alatti lakos) Mórahalmon született, 1968-ben fejezete be általános iskolai tanulmányait Zákányszéken. A két éves Gyors és Gépíró Szakiskola elvégzése után a Zákányszéki Községi Tanácsnál kezdett el dolgozni, mint hivatalsegéd, és járlat író. 1972-ben kötött házasságot, két gyermeket neveltek fel. Egyetlen munkahelyén, a Községi Tanácsnál, majd utódjánál a Polgármesteri Hivatalnál a pénzügy kivételével valamennyi ügykörnek volt előadója, munkáját mindegyik beosztásában lelkiismeretesen végezte. Szorgalmát „Kiváló Tanácsi Dolgozó” kitüntetéssel ismerték el. Négy éven keresztül tanácstagként is tevékenykedett. A tanácskozások jegyzőkönyveinek vezetését 1985-től kapta fő feladatul, melyhez kapcsolódott a honvédelemmel és polgárvédelemmel kapcsolatos feladatok ellátása is. 1985-től kezdődően a helyi és országos választások zökkenőmentes lebonyolításában is felelős személyként vett részt. A negyven év szolgálati idő alatt két tanácselnöknek, három polgármesternek, két VB titkárnak és öt jegyzőnek segítette a munkáját. Munkájára a pontosság, precizitás és a lexikális tudás volt jellemző. Példás családi életet él férjével és gyermekeivel, unokáival.

Elismerő Oklevelet adományozott a képviselő-testület Petákné Fazekas Aranka óvónőnek, óvodapedagógusi és a település közösségében végzett kimagasló munkáját megköszönve.

Petákné Fazekas Aranka (Zákányszék, Tanya 775. szám alatti lakos) Szegeden született. A Bordányi Általános Iskolában kezdte tanulmányait, majd a szegedi Radnóti Miklós Gimnáziumban érettségizett 1986-ban. Óvónői képesítést 1988-ban szerzett, melyet követően a Bordányi Napköziotthonos Óvodában kezdett dolgozni. 1989-ben kötött házasságot, két fiúgyermekük született.

2000-től dolgozik óvónőként a Zákányszéki Manó-kert Óvodában. Munkájában nagy hangsúlyt fektet a természet megismertetésére és szeretetére, a természetbarát életmód népszerűsítésére és a környezetvédelemre. Nagy gondot fordít a hagyományok ápolására, régi értékeink megőrzésére és ezek mindenki számára elérhetővé tételére.

Elismerő Oklevelet adományozott a képviselő-testület Fekete Csabáné óvónőnek, az óvodai oktató-nevelő munkában kifejtett kimagasló munkájáért.

Fekete Csabáné Simon Angéla (Zákányszék, Dózsa György utca 38. szám alatti lakos) Szegeden született, édesapja asztalosmester, kisiparos, édesanyja a helyi szakszövetkezet vendéglátóegységében üzletvezető volt.

Tanulmányait a Zákányszéki Általános Iskola után a Tisza-parti Gimnázium Óvónői és Vízügyi Szakközépiskola óvónői szakán folytatta, melyet 1982-ben fejezett be. 1982. augusztus 15-én kezdett el dolgozni a Zákányszéki Napköziotthonos Óvodában, majd 1992-1995-ig a szegedi Rigó utcai Óvodában. 1995-től ismét a zákányszéki óvodában dolgozik, jelenleg intézményvezető-helyettes. Két gyermeket nevelt fel.

Nagy szakértelemmel vesz részt az óvodai nevelő munkában, a gyermekek zenei képességfejlesztésében és végtelen türelemmel, hozzáértéssel foglalkozik – akár szabadidejében is – a sajátos nevelési igényű gyermekekkel. 

Elismerő Oklevelet adományozott a képviselő-testület Ördögh Dezsőnének, a zákányszéki Nőegylet vezetőjének, a település közösségének szervezéséért, hagyományainak életben tartásáért, aktív közéleti tevékenységéért.

Ördögh Dezsőné Vass Ágnes (Zákányszék, Petőfi utca 17. szám alatti lakos) Szegeden született. Üllésen végezte az általános iskolai tanulmányait, majd 1984-ben Szegeden a Kőrösy József Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskolában érettségizett. 1985-ben kötött házasságot, két gyermekük született. A Zákányszéki Községi Tanács adócsoportjánál 1985-től 1993-ig dolgozott, azóta családi gazdálkodást folytatnak.

Amíg a gyerekek iskolába jártak, aktívan kivette részét a Szülői Munkaközösség munkájából, több éven keresztül az SZMK vezetője volt. Közéleti tevékenysége 2003-tól a Zákányszéki Nőegylet megalakításával szélesedett ki. Irányításával szerveződik az Adventi Gyertyagyújtás rendezvénysorozat. Vezetésével a Nőegylet szinte valamennyi településszintű rendezvény szervezője, segítője.

A helyi közösség büszke a kitüntetettjeire, akikkel tovább gyarapodott a településért fáradhatatlanul tenni akarók száma. Ezúton is gratulálunk valamennyiüknek!

 

-tk- 

 
Banner