Bejelentkezés

A bejelentkezés facebook vagy gmail felhasználói adatokkal is lehetséges.



Facebook

Keresés

Szavazás

A Táskaszentelést nagyon pozitív élményként élték meg a részt vevő gyerekek és szülök. Kérdésünk ezzel kapcsolatos: Ön szerint szükség van-e több olyan egyházi rendezvényre, amely a fiatalabb korosztályt mozgatja meg?

Nagyon szép szertartás volt, sok ilyen kell az elkövetkező időben - 91.3%
Nem hiszem, hogy ezzel kellene foglalkozni, aki akar járjon templomba vagy hittanra - 5%
Erre nincs szükség - 3.8%

Összes szavazat: 80
A szavazás befejeződött: 2014. okt. 09.

Galéria

Banner
FacebookGoogle bookmarkIWIWJP-Bookmark

2012. október 25-én délután megtelt a művelődési ház nagyterme a közmeghallgatással egybekötött testületi ülésen.

Két témakört is kiemelt figyelemmel kísért a település lakossága az elmúlt hetekben. Az egyik a csatornázási beruházás, a másik pedig a vendégmunkások helyzete a településen.

Matuszka Antal polgármester az ülés elején a megszokott módon beszámolt az elmúlt testületi ülés óta történt eseményekről. Majd egy bejelentés következett, miszerint Deme Józsefné, az általános iskola igazgatónője 2012. december 16-ával nyugdíjba vonul. Polgármester úr megköszönte a több mint 40 éves munkáját a közoktatásban.

A csatornázással kapcsolatban megtudhattuk, hogy lezárul az utolsó közbeszerzési eljárás is, melynek eredményére napokon belül fény derül. Ha minden megfelelően alakul, akkor még ez év végén elkezdődhetnek a munkálatok. A tervek szerint a próbaüzemre 2013. június 30-tól kerülhet sor, míg a rendszer teljes üzembe helyezése 2014 januárjában várható. Itt külön kitért Matuszka Antal arra, hogy minden eddiginél nagyobb türelmet kér a lakosságtól, hiszen a munkálatok elég nagy felfordulást fognak okozni a településen.

Ezek után Dr. Mezey Róbert zákányszéki lakosnak, a ZakaHom-e Egyesület tagjának előterjesztése került napirendre, melynek tárgya: Zákányszék Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2006. (XII.15.) Kt. rendelete Zákányszék Község Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról 10. § (7) bekezdése, 31. § (1) bekezdés a) pontja, valamint 42. § (7) bekezdés c) pontja alapján a külföldi vendégmunkásokkal kapcsolatos – az egész Homokhátságra nagymértékben kiterjedő – probléma megoldása.

A részletes előterjesztés és határozati javaslat itt olvasható.

A határozati javaslatot a testület egyhangú szavazással elfogadta. Ezek után lakossági hozzászólások következtek, melyek között Tóth Péter a Jobbik Magyarország Szegedi Szervezetének az elnöke is szót kért, és rövid beszédében elmondta, hogy egyetért az itt elhangzott előterjesztéssel, és Matuszka Antal polgármester azon mondatával, hogy a probléma megoldásához elengedhetetlen a lakosság összefogása, párt hovatartozás nélkül.

 

Továbbra is várjuk szvazataikat  a témával kapcsolatban! A szavazás itt érhető el.

 

A közmeghallgatáson készült riportok, vélemények:

(A teremben a világítás és a hangosítás minősége nagyon gyenge volt, ezért elnézést a hang- és képminőségért.)

 

       Toroczkai Lászlóval a beszélgetést 1 héttel korábban, a Jobbik lakossági fórumán készítettük.

 

 

Börcsök Zoltán

                    

 
Banner